Egy híres, pesti romkocsmában:

Néhány legutóbbi TV-szereplés:

Kriszti angyal lett: "Henrik angyalai", Havas Henrik műsora

Dr. Kollárné Déri Kriszti: Mérnök-szakközgazdász, nemzetközi akkreditációval rendelkező coach, az IRM/KIM senior-fokozatú mediátor-kiképző trénere. A 26 ország humán tanácsadóit tömörítő nemzetközi közösség, az IACM (International Association of Coaching and Mediation) titkára, a Magyar Coachszövetség Alapítvány kuratóriumi elnöke. 2005-től az országban elsőként akkreditált coach képzések szakmai programjának megtervezésében és kialakításában vállalt meghatározó szerepet, majd 2007-től megkezdte a life coaching, később a business coaching és a coaching-alapú mediáció oktatását is. Dr. Kollár József mellett részt vett a magyar designgondolkodás logikájának felfejtésében és kidolgozásában. Az új tanácsadói módszertan méltán keltette fel a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Karán dolgozó vezetők figyelmét, így a kutatás és képzés 2015-től már közösen folytatódott tovább a Dr. Kollár Iskolával.

Déri Kriszti az első, magyar GUINNESS REKORDER: COACH VILÁGREORDER

Déri Krisztit a 10 legismertebb coach közé választották 2013-ban!

Kriszti coachingot tart: 'Mindenki másképp csinálja": Magyarországon először mi megmutatjuk, milyen is a coaching (élő beszélgetés)

Coaching-e minden „coaching”?

A múlt század huszas éveiben a művészet, miközben megszabadult a filozófiától, maga is elkapta a filozófia nevű betegséget, azóta gyakran saját ontológiájára kérdez rá. A filozófia abban különbözik minden egyéb tudománytól (ezért nem is tudomány), hogy minden filozófiai kérdés egyben a filozófia mibenlétére is rákérdez. A huszas évektől a művészet is ilyen módon működik, legfőbb kérdése, hogy mi a művészet. Művészet-e, ha például az alkotó saját emésztése végtermékét álltja ki. Bizonyos kontextusban igen, miközben a sarki budiban termelődő, fizikai értelemben megkülönböztethetetlen párdarabja nem az. Bár ezek a művek nehezen értelmezhetők az esztétika bevett fogalmi keretében, mégis műalkotások. Nem kaptak új nevet, de rávilágítottak a művészet rejtett szerkezetére, ontológiájára.

A coaching fogalma is hasonló, vagyis nyitott és önreflextív. Az információs társadalomban megkívánt segítő szerep változik, nő a fogalom terjedelme, de mégis fellelhető bizonyos mértékű kontinuitás. Az ontológiai coachingban a beavatkozás magas minőségű és rendszerezett, a mi szavainkkal posztmcdonalizált folyamat: standardizált, előre jelezhető, kontrollált és kalkulálható, outputja számos olyan kompetencia, melyek eredőjeként új minőségről beszélhetünk: minőségibb élet, jobb párkapcsolat, örömtelibb mindennapok, új perspektívák. Ugyanakkor a coaching demcdonaldizált folyamat is, vagyis de-standardizált, előre jelezhetetlen, kontrollt átszakító és az előzetes kalkulációkat semmibe vevő, outputja ennek is számos olyan kompetencia, melyek eredőjeként új minőségről beszélhetünk: minőségibb élet, jobb párkapcsolat, örömtelibb mindennapok, új perspektívák.

A coach szerepében (e speciális segítő rendszeren, vagy másképpen coaching nevű holarchián belül) vannak vezetői funkciók, amiket el kell látni. Kaszparov jobb sakkozó, mint Béla, attól még utóbbit szerethetjük, előbbitől viszont tanulhatunk. Ez a könyv a coach-szerep kreatív destrukciója, azaz korábbi értékek, elvárások lerombolása, újabbak, alkalmasabbak, sikeresebbek kialakítása. Célja a nyitott és önreflexív coach megszületése. Miles Davistól egyszer megkérdezték, hogy mi a dzsessz, mire magára mutatott. Ha megkérdezik tőlünk, hogy mi a coaching, azt válaszoljuk, hogy rend és kaland: a coach egyszerre autoritás és szellemi partner.

Az ontológiai coaching szemléletű tanításban, tanulásban és a gyakorlatokban az az izgalmas, hogy az olvasók (hallgatók és az elakadásban lévők, segítséget kérők) saját személyiségének szűrőjén keresztül láthatjuk az ontológiai coachingot mint olyan vírust, amely ahhoz, hogy megfertőzze gondolatainkat, mutálódik. Ezekkel a mutánsokkal kerülünk, mi olvasók/tanárok/hallgatók interakcióba, hogy agyunkat megfertőzve tovább romboljanak és építsenek. Elménk (mind) átfolyik a többiek agyába (brain), és kiterjesztett elmévé (the extended mind) válik. Ez a metafizikai játszótér (miénk itt a tér!) segít abban, hogy meghaladjuk önmagunkat, és okosan hintázzunk a fikció és a valóság között.

Miért gondolnánk, hogy míg például a matematikát hosszas tanulás után tudjuk elsajátítani és használni (a legalapvetőbb fogalmakat már kisiskolás korunkban meg kell tanulnunk: osztás, szorzás, stb.), önmagunk és mások megismerése, akár a párkapcsolatunk alakítása nem igényel hasonló felkészülést?

„Megmenthető-e a párkapcsolatom? Igen, vagy nem?”

Új fogalmak bevezetése és elsajátítása nélkül olyan az életvezetési kérdésekről beszélni, mint a Thalesz-tétel ismerete nélkül választ keresni a következő, izgalmas kérdésre. Ha egy kör átmérőjének A és B végpontját összekötjük a körív A-tól és B-től különböző tetszőleges C pontjával, akkor az ABC háromszög C-nél lévő szöge derékszög lesz-e, vagy sem? Tehát: igen, vagy nem?

Igazat kell adnunk Irish Murdoch-nak: életveszélyes önnön szubjektivitásunk önkényének alávetni magunkat!

Feltételezem, hogy az emberek természettől fogva önzők és az emberi életnek nincs rajta kívüli értelme vagy τέλος–a. Evidensen igaznak tűnik, hogy a rendkívül kisszámú látszólagos kivétel ellenére az emberek természettől fogva önzők – bárhol és bármikor is tekintünk rájuk. Ezen önzőség sajátosságáról a modern pszichológiának van mondanivalója. A lélek (psyche) egy történetileg meghatározott egyed, amely kérlelhetetlenül önmaga gondját viseli. Bizonyos tekintetben hasonlít egy géphez: működéséhez energiaforrásokra van szüksége, és fogékony bizonyos cselekvésmintákra. Az olyannyira magasztalt választási szabadságának köre általában nem túl nagy. Egyik legfőbb időtöltése az álmodozás. Vonakodva néz csak szembe a kellemetlen valósággal. Tudata általában nem egy áttetsző üveg, amelyen keresztül a világra tekint, hanem többé-kevésbé fantasztikus ábrándok felhője, ami arra való, hogy a lelket megóvja a fájdalomtól. Állandóan vigasztalást keres, akár az én elképzelt kitágulása, akár teológiai természetű fikciók révén. Még szeretete is többnyire az én jussának kinyilvánítása. Azt gondolom, hogy valószínűleg rá tudunk ismerni magunkra ebben az eléggé lehangoló leírásban.

Irish Murdoch, The Sovereignty of Good (ford. Lautner Péter). London: Routledge, 1970, 75-101.

NE FÉLJÜNK SEGÍTSÉGET KÉRNI! SZAKEMBERTŐL...

Déri Kriszti

A Dr. Kollár Coaching vezető trénere

Life és Executive coach, életvezetési tanácsadó, önismereti terapeuta, igazságügyi mediátor

International Association of Coaching and Mediation nemzetközi tanácsadói szövetség (IACM) alapító tagja

iLoveSchool közösségi portál szerkesztői csapat tagja

Tel.: 06 30 33 11 878

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Honlap: www.drkollarcoaching.hu