COACH KÉPZÉS, tanácsadás, terápia, mediáció és coaching: Dr. Kollárné Déri Kriszti, 06 (30) 33-11-878, kriszti.deri@gmail.com, skype: deri.kriszti, 06 (30) 33-11-878, iLoveSchool!

Sztárok és sztár iskola - Csengeri Attila ajánlja

a LIFE & BUSINESS DESIGN INTÉZET Dr. Kollár Iskoláját

“Nagy szeretettel ajánlom az iskolát mindenkinek, aki fejleszteni akarja saját magát, vállalkozását és környezetét!”

Csengeri Attila

színész, musical és operett énekes

Sztárok és sztár iskola - Gyulai Júlia Európa-bajnok ajánlja

a LIFE & BUSINESS DESIGN INTÉZET Dr. Kollár Iskoláját

“Hiszek az iskolátok hatékonyságában, szeretettel ajánlom  mindenkinek!”

Gyulai Júlia, Európa-bajnok táncos-koreográfus

(A fiatal tehetség, aki dolgozott Brad Pitt-el)



Sztár képzők és sztár iskolák - a beregszászi főiskola ajánlja


A beregszászi főiskola stratégiai partnerséget kötött 2013-ban a Dr. Kollár Iskolával.

A II. Rákóczi Ferenc Főiskola ajánlja a Dr. Kollár Iskola képzéseit.

 



Sztár képzők és sztár iskolák - a PÉCSI EGYETEM ajánlja


A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara ajánlja a Dr. Kollár Iskola képzéseit, melynek sikeres teljesítéséről közös tanúsítványt állítanak ki 2014-től.

 



Sztár tudósok és sztár coachok - PhD Dr. Tőzsér János ajánlja


"A filozófia a kritikai gondolkodás legjobb tanítómestere. Hidd el, szükséged van rá!"

PhD Dr. Tőzsér János filozófus, egyetemi docens, a Kaposvári Egyetem tanára, a Doktori Tanács tagja, több hazai és nemzetközi tudományos cikk, valamint könyv szerzője


Sztárok és sztár coachok - Baranyai Annamária ajánlja


"Nagyon hálás vagyok, hogy sikerült megismernem a módszert, amivel dolgoztok. Csak ajánlani tudom mindenkinek!"


Baranyai Annamária, színész-énekesnő


Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical énekverseny női szóló kategória 1. helyezettje


Sztárok és sztár coachok - Dr. Szabó Tünde ajánlja

"A Kollár Coaching Iskola nagy segítségemre volt, hogy a mediáció szakmai hátterét teljeskörűen megismerhessem és a gyakorlatok során elsajátíthassam. Vezető tanáraink, Krisztina és József minden tudásukkal azon voltak, hogy képességeinkhez mérten sajátos feladatokkal segítsenek bennünket a tudás megszerzéséhez. Az oktatás során magasszintű tematika alapján haladtunk, mint hallgató minden nap kihívásokkal teli élményekkel és tudással gazdagodtam, amelyet ezúton is köszönök!"

Dr. Szabó Tünde, úszó olimpikon (ezüstérmek: EB, VB, Olimpia), a  Magyar Úszó Szövetség főtitkára

Sztárok és sztár coachok - Keresztes Ildikó ajánlja

"Örvendek, hogy megismertem Dr.Kollárné Déri Krisztinát és Dr.Kollár Józsefet. Felkeltette az érdeklődésemet a módszer amivel dolgoznak, folytatni szeretném. Ajánlom szeretettel mindenkinek"


Keresztes Ildikó énekesnő
1997 Az év musical énekesnője-eMeRTon díj, 1999 Az év énekesnője-eMeRTon díj, 2001 ARTISJUS díj-musical kategória, 2002 Arany Zsiráf-díj-jelölés – Az év hazai rock albuma (Nekem más kell), 2006 VOX-CAR díj-legjobb filmbetét dalért a „Csak szex és más semmi” című filmben., 2011 Fonogram- díj-jelölés – Az év hazai klasszikus pop-rock albuma

Sztárok és sztár coachok - Mahó Andrea ajánlja

"Nagyon örvendek, hogy kapcsolatba kerültem két fantasztikus emberrel: Dr. Kollárné Déri Krisztinával és Dr. Kollár Józseffel, akik által megismertem a coach fontosságát és mindenkinek szeretettel ajánlom."

Mahó Andrea, eMeRTon és Artisjus díjas, színésznő, énekesnő,
Sir Andrew Lloyd Webber magyar kedvenc női előadóművésze

Sztárok és sztár coachok - Katus Attila ajánlja

"Örülök, hogy megismerhettem az Iskola vezetőit és képzését, akiknek segítségével új, egészségtudatos személetek születnek.. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki nyitott az új dolgokra, a változásokra és a hosszútávú megoldásokra!"


Katus Attila, hatszoros világ- és kétszeres Európa aerobic bajnok, életmód szakértő, Trainer of the Year 2010 ELITE - Az év Edzője, a Magyar Torna Szövetség által Az elmúlt 125 év legeredményesebb versenyzője aerobik szakágban
, a Pécsi Sasok aerobik formáció egykori tagja, a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar óraadó tanára


Sztárok és sztár coachok - Balogh Emese ajánlja

"Krisztinek és Józsefnek küldöm szeretettel a szívből jövő ajánlásomat: Az ontológiai coaching megtanít arra, hogy előbb önmagunk, majd másoknak segítve utat találjunk a lét egyetemes horizontja irányába. Ebben az iskolában képessé váltam más dimenziókból szemlélni önmagamat, másokat, önmagam és mások környezetének, kapcsolatainak összességét. Szeretettel ajánlom Mindenkinek, aki kitörni vágyik a sablonok világából."

Balogh Emese, vezető ásványvízgyártó tulajdonosnője, a Cafe Archibald Tudásközpont alapítója és tulajdonosa, mester coach

Sztárok és sztár coachok - Kiss Lenke ajánlja

"Szeretettel ajánlom ezt a minőségi oktatást mindenkinek! Óriási szükség van rátok... csak ajánlani tudom mindenkinek!"

Kiss Lenke, Magyarország legendás női kosárlabdázó ikonja
Egyedülálló, fantasztikus eredményei: 328-szoros válogatott, Eb-bronzérmes, 4-szeres magyar bajnok, Európa-válogatott, 4-szeres "Év játékosa" A mezőnyből és palánk alól is rendkívül ponterős, domináns center, olimpiai gólkirály! A Halhatatlan Klub tagja

Sztárok és sztár coachok - Nagy Sándor ajánlja

"Örültem, hogy megismerhettem a Dr. Kollár Iskola alapítóit, munkájukat!
Fontosnak tartom a kreativitást és hogy a nagy, világmegváltó gondolatok előtt magunkkal legyünk először tisztában. Jó és rossz tulajdonságainkkal egyaránt, mert csak így láthatjuk az Életet és másokat is tisztán, ítélkezés mentesen!
Hiszen a Jóisten hasonlatosságára  mindannyian teremtők vagyunk, rajtunk is áll, hogy milyen lesz ez az Utazás!
Ajánlom őket szeretettel mindenkinek! :)"

Nagy Sándor
Súgó Csiga és Soós Imre-díjas színész, énekes, a Madách Színház oszlopos és kiemelkedő tagja

Közszereplők és sztár coachok - Lengyel Szilvia ajánlja

"Az ontológiai coaching eszköztárának segítségével nem a problémákban süllyedünk el, hanem az elképzelhető és elfogadható, alkalmas megoldások fényében és akarásában tudunk túllépni rajtuk. Erre lenne szüksége mindenkinek! Kriszti és József az ehhez vezető utat mutatja meg kiválóan."

 

Lengyel Szilvia, országgyűlési képviselő


Sztárok és sztár coachok - Koós Réka ajánlja

"Régóta tervezgettem, hogy megismerkedek a Life Coaching-gal. Egy új és izgalmas világba csöppentem és kíváncsian várom, mi sül ki belőle. Kacérkodom a gondolattal, hogy a tanfolyamot is elvégzem nálatok!"
Köszönettel és üdvözlettel:

Koós Réka
Junior Lyra díjas színésznő, énekesnő

Útkövetés: Címlap BLOG Déri Kriszti, ontological coach blogja Ez is jó kérdés? 20.: Mi az a mediáció?

Ez is jó kérdés? 20.: Mi az a mediáció?

IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterFacebookBlogter.huMyspace bookmarkNetlog bookmark

Ez is jó kérdés?
Ontológiai humántanácsadók, coachok, mediátorok, önismereti szakemberek szakszótára.

Összes Ez is jó kérdés:

Ha ezek a kérdések bővebben is érdekelnek, jó szívvel ajánljuk:


Ez is jó kérdés? 20.: Ontológiai alapú mediáció
©®

Itt most a magánéleti, párkapcsolati mediáció alapjait mutatjuk be elsőként:

-ezt a cikket elsősorban előképzettséggel rendelkező, tanácsadással foglalkozó szakembereknek szánjuk-

A személyközi kapcsolatokat kísérő válságok egyik leggyakoribb oka a konfliktus, melynek megszüntetésére alkalmazott módszer a mediáció. A gyenge ontológiák építésén alapuló mediáció során először rekonstruáljuk a hozzánk fordulok elbeszélései alapján a történeteik mögött meghúzódó – a békés megegyezést gátjaként működő – ontológiákat, majd pedig olyan közös világokat hozunk létre, amelyek megalkotásáért a teremtők, vagyis a kliensek a felelősek. Nem az általuk elmondott történetek igazságtartalma érdekel bennünket, hanem a konfliktushelyzetet előidéző és fenntartó rejtett fogalmi struktúrák, ontológiák. Ezek a vélt vagy valódi sérelmeket felnagyító világok a felek szembenállásából nyerik legitimitásukat. Kreatív lerombolásuk során a hozzánk fordulók megtapasztalják, nem szükségszerű, hogy a konfliktusok alapját képező ontológiák fennmaradjanak. Az egymással szemben álló személyek a mediáció során az átláthatatlan, erős ontológiára épülő konfliktusterekből olyan átlátható (gyenge ontológián alapuló) problématereket hoznak létre, melyekben a megoldásra váró problémák jól megragadhatókká és kezelhetőkké válnak a zajszűrés révén. A közösen felépített új ontológiák nem támogatják a bosszú, a sértettség, a kétségbeesés, a moralizálás, a vádaskodás, a düh stb. narratíváit. A mediáció során a konfliktusgeneráló ontológiákat kreatívan leromboljuk, és olyan – a jövőbeli együttműködéseknek teret adó –, narratívák alapjául szolgáló ontológiákat építünk, amelyek beépített heurisztikáik révén determinálják a békés megegyezést. Az ontológiák létrehozását három, korábban már említett metaheurisztika segíti:

(1) Az a lehetséges megoldások közül a megfelelő, amellyel a problémamegoldó megelégszik.

(2) „Ha egy kérdés egyáltalán feltehető, akkor azt meg is lehet válaszolni.”

(3) „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell!”

A családok és egyéb szervezetek ontológiáit, egyebek mellett heurisztikus rítusok tartják fenn, amelyeket gyakran még akkor is működtetnek, amikor az általuk megalapozott világ már darabjaira hullott, például a párok külön költöznek vagy elválnak egymástól. Elfogadva a neodurkheimi szociológia előfeltevéseit, úgy véljük, hogy világunkat szekularizált rítusok működtetik, melyek a „Jó” és a „Rossz”, valamint a „Rend”, és a „Káosz” küzdelmében a „Jót” és a „Rendet” ciklikusan megújítják a „Rosszal” és a „Káosszal” szemben (vö. Császi, 2002). A heurisztikus rítusok által a családok vagy egyéb közösségek a folytonosan eluralkodó káoszból szimbolikusan újra és újra rendet teremtenek. A rend ontológiája nem csupán igényeiket, érdekeiket, vágyaikat alapozza meg, hanem a káoszból újjászülető világ értékei tükörként szolgálnak arra, hogy megpillantsák benne magukat, pontosabban azt a személyt, akivel szívesen azonosulnak.

Minden családnak, illetve közösségnek szüksége volt

(…) rituális eseményekre, melyek kikényszerítették a kollektív morális reflexió időszakainak meghosszabbítását. Ezen időszakok alatt a mindennapi élet megszokott világa fölé emelkedve mozgósították a társadalmiság érzelmi kötelékeit, fokozták a nyilvános részvételt, és a múltat, a jelent, valamint a jövőt összesűrítették egy folyamatos, mitikus, misztikus kollektív történetté arról, hogy „kik vagyunk” (Császi, 2002, 63).

A rítusok tartják fent a család „szentségét”. A családi rítusok által megalapozott, megszentelt világ szétrobbanása identitásválságot idéz elő még azokban a családtagokban is, akik ezt a változást tudatosan kezdeményezték, és látszólagos haszonélvezői. Korábban mi, a család voltunk a „Jó” és ellenségeink a „Rosszak”, együtt harcoltunk a „Káosz” ellen, most pedig hagyjuk, hogy mindent szétromboljon.

A ritualizált viselkedések akkor válnak patologikussá, ha a jövőtől való félelem arra indítja a válófélben lévő párokat, hogy a változás elfogadása helyett olyan viselkedéseket ismételgessenek, amik lehetetlenné teszik az új helyzethez való alkalmazkodást. A házasság rítusai ugyanis alkalmasak arra, hogy megvédjék a családot a különféle kívülről vagy belülről jövő sokkhatásoktól. A házasság felbomlása mindkét fél számára olyan helyzetet teremt, amelyben a közős rítusok mint védelmi berendezések már nem működnek.

A rituális viselkedések jó része a következő kognitív modell révén magyarázható (Boyer és Lienard, 2006). Az agyi Vészfelismerő rendszer potenciális veszélyt észlel, az információt átküldi a Kockázatmérlegelő modulnak, amelynek a kimenetén akkorra szorongás jelenik meg, amekkora a veszély becsült mértéke. Ezt követően aktiválódik a kognitív kontrollhoz szükséges munkamemória, hamarosan akcióterv készül, amely valamilyen viselkedést eredményez. Ha a viselkedés sikeres, akkor a negatív feedback hatására a szorongás megszűnik. Amennyiben nem jó a terv, vagy nem kivitelezhető, esetleg nincs is alkalmas jelölt, akkor rendszer erre úgy is reagálhat, hogy folyamatosan ismétlődő, rituális cselekvésekkel leterheli a munkamemóriát, a kényszeres cselekvésre irányítja a figyelmet, ami csökkenti a szorongást. A házasság felbomlása tehát azért növeli a szorongást mindkét félben, mert szétrobbantja a rítusok közös működtetésének keretit. A mediátornak tehát az is a feladata, hogy a mediációs eljárást mintegy rituális aktusok sorozataként működtetve csökkentse az ismeretlen jövőtől való félelmet.

A válófélben lévő párok, mivel identitásukat éppen párkapcsolatuk rítusai adták, egyrészt radikálisan szakítani próbálnak ezekkel a most már nem adaptív automatizmusokkal, közös értékekkel, másrészt viszont, mivel identitásuk az együtt felépítetett és megélt múltban gyökerezik, csak fokozatosan tudnak megszabadulni megszokott rítusaiktól. Azzal kell szembesülniük, hogy mikor újra találkoznak, akkor közös életük múzeumának furcsa látogatóiként teszik azt. A valóságban, a jelenben és főként a jövőben már nem együtt teremtik közös világukat. Bizonyos gesztusaik, régebben jól működő heurisztikáik, már csak múzeumi látványosságok, amelyek inkább nehezítik, mintsem megkönnyítik új életük felépítését. Mint család már csak virtuálisan léteznek, abban az illúzióban, hogy „a szövetség azért megmarad”, hiszen közös gyerekeiket nem hagyhatják az elmúlt életüket reprezentáló múzeumban. Ez az állandó kiállítás nyilván halálukig nyitva tart számukra, de az idő múlásával ki-ki újraértelmezi, illetve újrarendezi a kiállított dolgokat. A mediátornak azt kell elérnie, hogy múltjukat átesztétizálva úgy tekintsenek rá, mint egy kiállítás képeire. A művészi befogadáshoz hasonló attitűd felvétele segít abban, hogy a bűnös és az áldozat szerepeit ne kelljen eljátszaniuk vagy a másikra erőltetniük. Be kell látniuk, hogy a múltjuk múzeumában lógó képeket közösen hozták létre, az „alkotók már pihennek”, csak a képek befogadására van lehetőség. A múzeum és a valóság határa sokáig meglehetősen elmosódó marad, amire érdemes a mediációra jelentkezőket felkészíteni. Az egyik legnagyobb feszültség abból adódhat, hogy a párok közül az egyik a múzeumot valóságnak tekinti, és minden szituációt felhasznál, így a mediációt is, hogy érzelmeket generáljon, mert nem képes elfogadni, hogy a kettőjük közös életének vége. A mediácó sikerét nagyban növeli, ha a múzeumi metaforát pozitív keretként használva úgy értelmezzük, mint közös életük reprezentatív kiállítását. A közös múltat elbeszélő múzeum-narratívának ontológiai alapjait megerősítve juthatunk el a jövőbeli külön-világok megteremtéséig, amelyek között a közös múlt mint múzeum, és a közös gyerekek közvetítenek, mediálnak. A mediátor miközben segít összeköti a múltat a jelennel: kurátor és jövőkutató egy személyben. Az által, hogy megvilágítja a kliensek számára a helyzetüket, pontosabban új metaforák révén a múltból a jövőbe ívelő, hídként funkcionáló, narratívákat gyárt, jó alapot teremt a közös ontológiák kialakítására. A sikeres mediációs eljárás szempontjából fontos, hogy tisztázzuk a kliensekkel az „ontológia” jelentését, illetve röviden vázoljuk a világteremtés módjait.

Az ontológia fogalmát a mesterséges intelligencia-kutatásból vettük át, olyan fogalmi modellnek tekintjük, amely absztrakt és leegyszerűsített képe egy világnak, amelyet bizonyos célból reprezentálunk. Thomas Gruber (1993a) megfogalmazásában az ontológia „egy fogalmi rendszer konszenzuson alapuló, explicit (…) részletes, leírása”. Az ontológia choachingon alapuló mediáció során a hozzánk fordulók természetes nyelvi megnyilvánulásai mögött rejlő fogalmi struktúrák explicitté tétele a célunk, vagyis hasonlóan járunk el, mint az ontológiagyártó mérnökök, azzal a lényegi különbséggel, hogy mi a szó szoros értelemben nem írunk számítógépes programokat. Viszont a formális ontológiákat létrehívó programok tervezőihez hasonlóan mi is azt tekintjük elsődleges feladatunknak, hogy olyan tudásreprezentáló ontológiákat építsünk a hozzánk fordulók számára, amelyek segítenek a sikeres döntéseik meghozatalában és a jövőtervezésben. A kliensek elbeszélési nyomán egyfajta terv-visszafejtés révén megkíséreljük rekonstruálni az elbeszélés-gépezetük konkrét kivitelezéséhez használt előzetes tervet, ami alapján valahogyan „megépült”, és jól vagy rosszul „működik”. Ezt követően az általunk előzetesen elkészített ontológiák közül kiválasztjuk azt a modellt, amelyik a megítélésünk szerint e leginkább hozzásegíti a klienseket a megegyezéshez, majd az előre elkészített ontológia-gépet a felhasználókkal közösen a konkrét esetre hangoljuk. Az általunk kifejlesztett világok, úgynevezett gyenge ontológiák. A döntést hozó személy a jövőbeli világok közötti választás során nem egy változtathatatlan világ szilárd középpontja, szubsztanciája (ennek elfogadása erős ontológiát eredményezne), hanem a döntés folyamata során létrejövő virtuális centrum. A lehetséges jövők közötti választás során megalkotjuk önmagunkat. A gyenge ontológia elfogadása arra indítja a hozzánk fordulókat, hogy magukat ne változtathatatlan döntéshozó centrumnak tekintsék, hanem arra irányuló hipotézisnek, hogy mivé válnak ennek vagy annak a döntési folyamatnak a végén.

A gyenge ontológia egyik fontos eleme tehát az én alakíthatóságának, illékonyságának elfogadása. Amennyiben énünket nem azonosítjuk egy titokzatos belső kisemberrel (homonculussal), aki a megrögzött szokásai, heurisztikái révén testünket belülről irányítja, választásainkat a döntéstéren kívül elhelyezkedve meghozza, akkor könnyebben tekinthetjük a múlt múzeuma és a jövő közötti mediátornak. Nincs egy elkülönített médium vagy kis emberke az agyunkban, aki számára, ha a lelki szemei előtt egy belső tartalom megjelenik, az máris tudatossá válik. Az öntudat nem hasonlít a televízióra abból a szempontból, hogy „aki” szerepel benne az rögtön nyomot is hagy, bármilyen haloványat is. Csak azok a tartalmak játszanak szerepet az én szervezésében, amelyek hatással vannak „rá”, „híressé” teszik a teste és agya, valamint mások számára, hasonlóan azokhoz a sztárokhoz, akiket újból és újból meghívnak, beszélnek róluk, hírüket keltik stb (Dennett és Akins, 2008). Az öntudat tehát nem televízió, hanem a híres emberek csatornája. Ahhoz, hogy új ontológiákat gyárthassunk a hozzánk fordulókkal, az elmebeli tévécsatornájuk sztárjai (vagyis a tudatukban felbukkanó tartalmak) közül néhányat nem szabad többé kamera közelbe engedniük, valamint új sztárokat kell szerződtetniük. A mediátor fő feladata, hogy a hozzá fordulok kedvessé vált gondolatait (az elmetévé-sztárjait) olyan módon alakítsa, hogy harmadosztályú akciófilm-hősök helyett első osztályú ontologistákká, saját életüket hitelesen eljátszó színész-rendezőkké váljanak.

Sokan azért nem akarnak megegyezni, mert az a gondolat motoszkál bennük, hogy szabadságukat vagy méltóságukat sérti, ha engedményeket tesznek a volt társuknak, aki érzésük szerint elárulta őket. A kísérleti pszichológus, Daniel Wegner (2002) empirikus bizonyítékát adta annak, hogy a tudatos önkontroll észlelhetőségébe vetett hit illúzió, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy egy személy az önmagának tulajdonított motívumok alapján cselekszik, lehet, hogy egész egyszerűen nehezíti az elválást. Wegner megfigyelte, egy személy akkor véli úgy, hogy egy eseményt egy másik esemény okozott, ha (1) az elsőt azonnal követi a második, és (2) az első eseményről konzisztens módon feltételezhető, hogy a második oka. Például, ha valaki először egy robbanást hall, majd közvetlenül utána kidől egy fa, akkor valószínűleg arra következtet, hogy előbbi okozta az utóbbit. Ellenben, ha a robbanás a fa kidőlése után következik be (vagyis az első feltétel nem teljesül), vagy robbanás helyett telefoncsöngést hall mielőtt kidől a fa (a második elvárás nem teljesül), akkor az adott személy szerint egyik zaj sem okozhatta a fa kidőlését. Wegner ezeket az észrevételeket felhasználta annak bizonyítására, hogy az emberek saját tudatos akaratuk magyarázata során hasonlóan következtetnek. Ha valaki egy olyan gondolatot dédelget, mely konzisztens a viselkedésével, majd megfigyeli saját viselkedését, akkor nagy valószínűséggel arra következtet, hogy az adott gondolat a viselkedés oka. Wegner számos kísérlet révén bizonyította, hogy az emberek könnyen manipulálhatók, vagyis gyakran vélik úgy, hogy szabad akaratukból, tudatosan hoznak egy döntést azokban az esetekben is, amelyekben kimutathatóan nincs így, vagyis nem az adott gondolat okozta az azt követő viselkedést. Másrészt, amikor az akarat hiányát érezték egy cselekvés végrehajtása során, akkor a kísérlet alapján biztosan állítható volt, hogy akaratlagosan cselekedtek, vagyis világos oksági kapcsolat állt fent a kísérlet során előidézett gondolataik és cselekvéseik között. Wegner nem azt állítja, hogy nem létezik szabad akarat, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy az a mechanizmus, amely révén az önkontrollra reflektálunk nem kontrollálható.

Nincs tehát testünkben egy mindent tudó én, belső kisember, aki minden döntésének tudatában van, és nem manipulálható. A mediátor éppen úgy, mint a hozzá fordulók, ki van téve a manipuláció, illetve az önfélreértés veszélyének. Az ontológián alapuló mediáció ezt a tudást olyan eszközként használhatja, amely az ének és a világ alakíthatóságának előfeltételezésére építve lehetővé teszi a hozzá fordulók számára, hogy a családi múzeum-metaforától eljussanak a békés elválás science fictionáig.

Az eddigiek alapján, ha karikatúraszerűen össze akarjuk foglalni a házasság ontológiáját, akkor a következő narratívával tehetjük: két öntudattal bíró test egyesülése, amelyek időnként nem képesek arra reflektálni, hogy miért cselekszenek, úgy, ahogy. Vagyis a házasodásuk hajdan volt oka éppen úgy rejtve lehet a résztvevők számára, mint bármilyen más cselekvésüké. Ebből a nézőpontból szemlélve a házasság intézménye olyan, mint két, híres embereket (nem mindig tudni miért) mutogató tévé-csatorna összehangolása. Az agy darwini (Calvin, 1997) gépezetében a gondolatok a túlélésért, vagyis a figyelemért harcolnak egymással, a győztesek a sikeres, a híresek, a sztárok, ők határozzák meg a családtagok, és rajtuk keresztül a család viselkedését. A gondolatok (más néven a kulturális gének vagy mémek) célja az, hogy minél több agyat megfertőzzenek. A gondolatok elterjedésének egyik leghétköznapibb csatornája a fecsegés. A családok egyik jellemző vonása, hogy a saját maguk által termelt adatszmogból hogyan képesek eljutni a létüket megalapozó csendig, vagyis megszervezni azt az állapotot, amikor a gondolatok mint hollywoodi sztárok hajlandóak alternatív filmek mellékszereplőiként hallgatni. A válások vagy válásközi helyzetek során, az egyik fő cél a mediátor számára az, hogy megakadályozza az elszabadult gondolatok korlátlan áramlását az által, hogy új elbeszélések révén átkeretezi a hozzá fordulók konfliktuskereső narratíváit. Tudatosítja a hozzá fordulókban, hogy a házasság felbomlása egy csomó fogalmi metafora kiselejtezésével jár együtt. A házasságnak mint „életen átívelő közös útnak” vége, a „társas viszony” felbomlik, a „szövetség” gyengül vagy megszűnik, a „kötelék” felbomlik, „az eggyé vált két fél” újra magára marad, vagy mással válik eggyé, a „biztos rév” a hullámok martaléka immár, az „közös otthon” éjjeli menedékhely. A fent leírt metaforák olyan konceptuális metaforák nyelvi kifejeződései, amelyek fontos elemei a házasságot megalapozó ontológiának. A házasság ontológiáját egyebek mellet a következő fogalmi metaforák alapozzák meg: a házasság utazás, egység, szoros kötelék, épület. Ezeknek a fogalmai metaforáknak a feltárása a mediáció során segít abban, hogy a hozzánk fordulókat szembesítsük a konfliktus-narratívák mögött meghúzódó ontológiák fogalmaival és fogalmi metaforáival. A mediátor például a düh konceptualizálása révén megmutatja a kliensek számára a konfliktus-narratívájuk mögött meghúzódó rejtett ontológiát, ami lehetővé teszi, hogy reflektálni tudjanak a helyzetükre (Kövecses, 2000).

  1. X a következőt gondolja:
  2. y rosszat tesz (elválik, elviszi a közös vagyonunk felét)
  3. amit én, a jó nem akarok.
  4. Legszívesebben bántanám ezt a gonosz embert (erőszakkal megakadályoznám, hogy elvegye a vagyon felét, mással éljen),
  5. és ezért, x nem érzi jól magát,
  6. és ennek következtében, x valamit tenni akar (megakadályozni, hogy elhagyják, bosszút állni a megaláztatásokért) kövecses angol cikke)

A konceptualizálás révén lehetővé válik, hogy megértsük a dühre épülő narrativa mögött működő ontológiai gépezetet. A másik (y) rosszat cselekszik, ami nekem (x-nek), a jónak árt. Egy morális ítélet alapozza meg tehát a konfiltus-narratívát. X a gonoszt (y-t) erőszakkal venné rá a jóra, de mivel (x) jó, ezt nem teheti, ezért rosszul érzi magát, és azon gondolkodik, hogy valamit cselekednie kéne. Vagyis kettős kötésben vergődik, paradoxon áldozata. Ha (x) jó, meg kell akadályoznia a rosszat, de mivel (x) jó, ezt erőszakkal nem tehetné. A mediátor feladata ennek a paradoxonnak a feloldása új ontológia bevezetése révén. Az új ontológia előállításának általános alapelveit Nelson Goodman (1976) elméletére alapozzuk. Úgy véli, hogy nem tudjuk megragadni a világot, úgy ahogy tőlünk függetlenül létezik, Amire lehetőségünk nyílik az, hogy különböző világleírások, nézőpontok vagy látásmódok révén a világ különféle verzióit állítsuk elő. Vagyis – a mi nyelvhasználatunkkal kifejezve – az erős ontológiát gyenge ontológiával váltja fel. Az eltérő verziók különféle szimbolikus rendszerek, amelyek számtalan formában léteznek, leírhatók és kifejezhetők a szavak, a zene, a képek és a tánc révén. Az ontológiák építése során mi is felhasználjuk ezeket a különféle szimbólum-rendszereket, vagyis a fogalmi megalapozás számítógépes metaforája, kiegészül a zene, a képzőművészet és egyéb nem verbális eszköz használatával. A tudományos világleírások általában szó szerintiek és numerikusak, velük szemben a művészet által létrehívott világábrázolások meglehetősen szabadon formált verziók. Egyik világ sem valóságosabb a másiknál, de mi kiválaszthatunk közülük egy referencia-világot, amelyet aktuálisnak hívunk. Az utca embere számára a tudomány, a művészet által előállított legtöbb verzió meglehetően távol áll az általa megszokott világtól, amelyet a tudományos és művészeti hagyomány fragmentumaiból, valamint a mindennapok törmelékeiből tákol össze. Ezt a világot hívják valóságosnak, mivel a reális világ, hasonlóan a realista művészi ábrázoláshoz, nem adottság, hanem megszokás kérdése. Új világok létrehozása olyan szimbólumok révén történik, amelyek egy már létező, másik világból származnak. Goodman a világteremtés öt különféle módját említi meg: kompozíció és dekompozíció, súlyozás, elrendezés, törlés és kiegészítés, újraformálás. Kompozíció és dekompozíció: integrálás és részekre bontás. Már létező világokat „alvilágokra” bontunk, analizáljuk a tulajdonságaikat, aztán eredeti módon összekapcsoljuk őket, miáltal új világot teremtünk. Súlyozás: az egyes világok közötti különbségek gyakran abból származnak, hogy alkotórészeiket különféleképpen súlyozzuk. Az a rész, amelyik az egyik világban lényeges, a másikban lényegtelen és fordítva. Elrendezés: Azok a világok, amelyek egyébként nem különböznek a bennük található entitások, és azok súlyozásának tekintetében, különbözhetnek elrendezésükben. Az ontológiagyártás során jól felhasználhatjuk azt, hogy a térképeken vagy partitúrákon található térbeli elrendezés átfordítható egy utazás vagy zenélés időbeli szekvenciájává. A térbeli elrendezés vagyis konstrukciós rendszer átalakul időbeli elrendezéssé, az egyik ontológia a másik nyilvánvaló leszármazottja. Törlés és kiegészítés: A világok létrehozása során gyakran folyamodunk ahhoz az eljáráshoz, hogy egyes, korábban lényegesnek látszó, részeit töröljük, és újakat adunk hozzá. Amire nincs szükségünk, azt kiselejtezzük, és összegyűjtjük, illetve hozzáadjuk azokat a törmelékeket és nyomokat, amiket fontosnak tartunk az új világ megteremtése során. Újraformálás: Olykor deformálunk vagy lerombolunk egy eredeti formát, vagyis megváltoztatjuk vagy eltorzítjuk. Az általunk megépített  ontológiák értékelése szempontjából az igazság, vagy a valóságnak való megfelelés irreleváns. Értékük a használhatóságuk mértékétől függ, ami viszont jól előre jelezhető. Azok a világok lesznek működőképesek, amelyek többé-kevésbé konzisztensek, nem tartalmaznak ellentmondásokat, kompaktak, informatívak és nagy magyarázóerővel bírnak. Az igazságérték csak nyelvi kijelentésekkel kapcsolatban, és csak az adott világokon belül vethető fel, képekkel, zeneművekkel szemben nem.

Az ontológiák építésének általános elvét kiegészítjük, olyan analógiákkal, amelyek közel állnak az információs társadalom polgárainak mindennapi tapasztalataihoz. A MUD-ok (Multiple_user Dimension) arra épülnek, hogy a játékosok szavak révén világokat teremtenek. Ezek a sok résztvevős számítógépes játékok a szerepjátékok, az üsd-vágd (hack and slash) típusú számítógépes játékok, valamint a chat-szobák kombinációi. A tipikus MUD-okban a játékosok a szobákat, a tárgyakat, az eseményeket és más karaktereket a róluk készült leírások révén ismerik meg. A résztvevők olyan begépelt parancsok révén kerülnek interakcióba egymással és a világgal, amelyek hasonlítanak a természetes nyelvre. Egyes MUD-ok a fantasy-k világán élősködnek, mások különféle science fiction-ökön alapulnak. Nem minden MUD játék, vannak MUD-alapú virtuális konferenciák, távoktatási programok, sok egyetemi kutatóhelyként, virtuális kutatóbázisként használt MUD működik. Minden MUD egy vagy több személynek, „teremtőnek” köszönheti létét, aki vagy akik létrehozták természeti törvényeit, információs bázisát, vagyis a játék ontológiáját. Egyes MUD-okban a játékosok együtt terveznek és kiviteleznek új játékelemeket, vagy egész világokat. Turkle (1995) a Life on the Screen című könyvében egyrészt amellett érvel, hogy egy MUD-ban eljátszott hamis szerep terápiás célokat szolgálhat, másrész azok a kísérletben résztvevő diákok, akik az egyetem mellett, akár három MUD-ban is párhuzamosan léteztek, meglehetősen elhanyagolták valódi életüket, és szinte teljesen magába szívta őket a virtuális tér. A szöveg alapú MUD-ok a közösen írt irodalmi alkotások új formáinak tekinthetők. A MUD-játékosok egyben szerzők, teremtők, akik leginkább a forgatókönyvírókra, performasz-művészekre, utcai színház-csinálókra hasonlítanak. A résztvevők nem csupán a szöveg, hanem önmaguk alkotóivá is válnak, új éneket hoznak létre e sajátos társadalmi interakció révén. A MUD-ok kései leszármazottja a Second Life, melyet 2003-ban hoztak létre, de valójában 2007-ben vált népszerűvé. A Second Life-ba egy kliens programon keresztül vezet az út (Second Life Viewer), amely lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy avatárok révén kapcsolatba lépjenek egymással a metaverzumban, amely a cyberpunk szerző, Neal Stephenson Snow Crash című regénye nyomán épült virtuális tér. „A snow crash a hackerek egyik kifejezése. Azt jelenti, hogy egy rendszer totálisan összeomlik – amikor a gép már a monitort sem képes vezérelni, (…) kavargó hóviharrá változtatva a képpontok precíz négyzetrácsát.” Az olvasatunkban a mediátor olyan kliensprogramként működik, amely az elválás „kavargó hóviharában” segít új éneket létrehozni, egy olyan valóságban, amelyek szavakból szőtt világa a Második Élet valódi lehetőségét adja. Azt kell elhitetni a hozzá fordulókkal, hogy Second Life lesz az igaz, Fist Life pedig csupán ennek gyenge verziója volt.

Az ontológiai choachingon alapuló mediáció során a folyamat egyik megalapozó szakaszát olyan kvázi-MUD-nak tekintjük, amely az úgynevezett BCG-mátrixon alapuló, a békés megállapodást segítő „stratégiai játék”.

A stratégia tervezésre alkalmas eszközök egyike a portfolió-elemzés, melynek egyik legelterjedtebb változata a BCG mátrix. Arra használható, hogy a megtermelt javakat piaci keresletük és részesedésük függvényében vizsgálják. A termékek négy csoportba oszthatók, vannak: sztárok, kérdőjelek, fejőstehenek és döglött kutyák. A sztártermékek iránt folyamatosan nő a kereslet, a termelő piaci helyzete erős, magas a piaci részesedése. A kérdőjelek azok a termékek, amelyek iránt nő a kereslet, de a relatív piaci részesedés még alacsony, és lehet, hogy az is marad. A fejőstehenek révén a szervezet még uralja a piacot, de a kereslet növekedése már csökkenőben van. A döglött kutyák azok a termékek, amelyeket a piacon már nem keresnek, és a piaci részesedésük is alacsony.

A MUD-alapú mediáció során a BCG mátrixban használt négy szereplehetőség különféle konfigurációt testesítik meg a hozzánk fordulok kvázi-avatárjai. A termékeket itt viselkedésmintázatokkal helyettesítjük, a piacot pedig a viselkedésmintákat mint termékeket elfogadó vagy visszautasító személlyel vagy személyekkel. A játékban nem csupán a meggyezésre törekvő, a mediációban részt vevő kliensek vesznek részt, hanem azok a (jelen nem lévő) hozzátartozóik is (volt férj vagy feleség, új párkapcsolat, gyerekek, nagyszülők, barátok stb.), akik viselkedése (igényei) olykor nagyban nehezíti a megegyezést. A játék célja a megegyezés, amely akkor sikerülhet, ha a játékosok képesek a négy szerepet (sztár, kérdőjel, fejőstehén, döglött kutya) úgy kiosztaniuk az érintettek között, hogy az leképezze valódi érdekeiket, amelyek figyelembe vételével könnyebb megegyezni, mint homályos, érzelmi alapokon nyugvó relációkban vergődve. A válási mediáció során például a válófélben lévő párok egymást, érthető okokból, nem tekinthetik sztárterméknek, viszont gyerekeiket igen. Sztártermékként vagy kérdőjelként kezelhetik új párkapcsolatukat, régi társukra pedig vagy a fejőstehén, vagy a döglött kutya szerepét osztják. Ezzel egyidejűleg a gyerekeik vonatkozásában, mint szülőtársak, ideális esetben sztártermékek egymás számára, és nem fejőstehenek vagy döglött kutyák. Előbbi esetben (fejőstehén) csak, mint anyagi forrás és ingyenes bébiszitter, utóbbiban (döglött kutya) a gyerekeiről leválasztandó hullaként jöhet számításba a játékostárs a kvázi-MUD-ban. Egy személy a másikkal való relációjában tehát sokféle szerepet eljátszhat egyszerre, a fő az, hogy mediáció során tudatosuljon benne, hogy pontosan milyen különböző szerepek konfigurációja az őt képviselő kvázi-avatár. A válófélben lévő férj a feleség vonatkozásában lehet egyszerre fejőstehén (támogassa őt, amíg csak lehet), döglött kutya (akire a volt feleség nem fordít minimális figyelmet sem többé, éljen ahogy tud), olyan kérdőjel a gyerekeik vonatkozásában, amelyről a későbbikekben derül csak ki, hogy sztártermék vagy döglött kutya lesz-e belőle. A különféle szerepekhez különböző ontológiák tartoznak, melyeket a piaci részesedés és kereslet definiál. Az avatárok a sokféleképpen kombinált szerepek mátrixának megtestesítői. Abban az esetben, ha a résztvevők olyan szerepkonfigurációt tulajdonítanak a másiknak, amely nem kompatibilis azzal, ahogy a játékostárs önmagát meghatározza a játékban, akkor szinte előre borítékolható, hogy nem tudnak megegyezni. A mediációs kvázi-MUD célja, hogy a szereplehetőségek közül olyat válasszanak a hozzánk fordulók, amelyek nem akadályai, hanem inkább elősegítői a békés megegyezésnek.

A sikeres mediáció megalapozásának egy másik kvázi-MUD-ja a többmenetes fogolydilemmából átvett tit for tat (szemet szemért) stratégia adaptációja, amely a BCG mátrixon alapuló kvázi-MUD-ba hatsásosan integrálható.

Robert Axelrod politológus1980 körül két versenyt rendezett komputer-programok számára, olyan környezetben (az úgynevezett többmenetes fogolydilemmában), amelyben a résztvevők csak saját érdekeiket tartják szem előtt. Mindkét versenyt (az elsőben 14, a másodikban 62 program vett részt) Anatol Rapoport egyszerű, ám hatásos programja nyerte: először kooperál, aztán mindig lemásolja partnere korábbi lépést, vagyis ha az együtt működik, akkor ő is, ha nem, akkor ő sem. Három jellegzetes vonás teszi sikeressé ezt a stratégiát: (1) barátságos, vagyis először mindig kooperál, (2) megtorló, azaz ő sem működik együtt, ha másik beszünteti a kooperációt vagy eleve ellenségesen viselkedik, (3) megbocsátó, amennyiben ellenfele kooperálni kezd, ő is azonnal együttműködővé válik.

A BCG mátrixon alapuló kvázi-MUD lehetséges személyiség-konfigurációinak szelekciós környezetet biztosít a tit for tat (szemet szemért) stratégia. Például, ha a férj a felségét a válás során fejőstehén szerepre kényszeríti, akkor a felség nem kooperál vele. Ha a gyerekek érdekében a feleség a férjet sztárterméknek tekinti, akkor az együttműködik vele, mindaddig, amíg nem szorítja, mondjuk, a döglött kutya szerepébe.

A mediátor célja, hogy a BCG mátrixon alapuló kvázi-MUD-ban a  játékosok a tit fort tat stratégia felhasználása révén olyan avatárokat hozzanak létre, amelyek a totális önérdek világában is kooperálnak egymással. A massachusetts módszert követő mediáció a többmenetes fogolydilemma ontológiáját tudatosítva hoz létre olyan virtuális teret, melyben a hozzánk fordulók belátják: még ha maximálisan az önérdeküket követik, akkor is érdemes kooperálniuk.

 

Részlet: Kollár-Déri: Vízen járni, a válságkezelés filozófiája

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Az iLoveSchool párkapcsolati, válási és üzleti menedzsment tanácsadója:
Csintó Edit
akkreditált life
és business coach >>


Feliratkozás hírlevélre

Utolsó fórum hozzászólások

  • Integessen szépen Extremisztánból (2013. március 08., péntek)
    Kedves Bernadett, amikor szerelmesek vagyunk, a fellegekben járunk, hívjuk ez...
  • Megtartsam őt (2013. március 08., péntek)
    A hallgatói levelet élesítette: Abaházy Noémi Elnézést kérek hogy lev...
  • A végének márpedig nincs vége (2013. február 28., csütörtök)
    Kedves Csilla, nézze csak meg ezt a videót: www.youtube.com/watch?v=k8AkjWQ3P...
  • Vége? (2013. február 28., csütörtök)
    Aki az olvasói levelet megjelentette: Abaházy Noémi Köszönöm válaszát...
  • Szép mese a szerelem mítoszáról (2013. február 27., szerda)
    Kedves Levélíró, "Ha mást szeret! Az a legrosszabb! Azt nem lehet kibírn...
  • Engedjem, hagy menjen? (2013. február 27., szerda)
    A Levélíró online kérdésének megjelenését engedélyezte: Abaházy Noémi...
  • Varázsló (2013. február 21., csütörtök)
    Na jó, de hogyan? "Gondold, hogy most olyan állapotban vagy, mint a már fe...
  • Napi mentál kisfröccs 53. - Szívet cserélj ne égboltot (2013. február 20., szerda)
    "Azt hiszed, veled történt meg egyedül, és csodálkozol rajta, mint valami s...
  • Hűtlen látomás (2013. február 13., szerda)
    Kedves Katus, a rovartípusú kommunikáció hasonlít ahhoz, ahogy például a...
  • Nem hiszem (2013. február 13., szerda)
    Az olvasói kérdést élesítette: Abahází Noémi Tisztelt Kollárné Dér...
  • Florida-vita (2013. február 12., kedd)
    Lényeg mindig a részletekben rejlik: hogyan? Hogyan tanuljuk meg a hajótöré...
  • Napi mentál kisfröccs 52. - A hajótörés művészete (2013. február 07., csütörtök)
    Ha nem vagy kész arra, hogy változtass az életeden, egy coach sem segíthet r...