Ez is jó kérdés?
Ontológiai humántanácsadók, coachok, mediátorok, önismereti szakemberek szakszótára.

Összes Ez is jó kérdés:

• Mi az az abdukció
• Mi az az abduktív alapállás
• Mi az a bullshit
• Mi az a coaching
• Mi az a coolhunter
• Mi az a designgondolkodás
• Mi az a dinamikus idő
• Mi az az erős ontológia
• Mi az a holon
• Mi az a jövőszcenárió
• Mi az a Koala-stratégia
• Mi az az kreatív destrukció
• Mi az a kuka-ontológia
• Mi az a legjobb magyarázatra irányuló következtetés
• Mi az a mediáció
• Mi az a mentalizáció
• Mi az a metadesign
• Mi az a negatív teológia
• Mi az az önismeret
• Mi az a Panda-stratégia
• Mi az a reziliencia
• Mi az a személyes BCG-mátrix
• Mi az a téves heurisztika

Ha ezek a kérdések bővebben is érdekelnek, jó szívvel ajánljuk:

• Kollár-Déri: Vízen járni, a válságkezelés filozófiája
• Humántanácsadói képzések: life coach képzés, business coaching, mediáció, önismereti és pszichológiai alapú kurzusok

---

Ez is jó kérdés? 21.: Abduktív alapállás©®

Elkezdtem írni az abduktív alapállásról szóló cikkemet. Az éppen aktuális részecskéket publikussá teszem.

Abduktív alapállás

A csimpánzoknak van elmeteóriájuk? (Premack, Woodruff,1978) című cikket kommentáló Dennett az elmeolvasó és a viselkedés-olvasó rendszerek elkülönítése révén új, gyümölcsöző kontextust teremtett a fejlődés-pszichológusok, a kognitív etológusok és más tudósok számára. Cikkében e két szisztéma megkülönböztetésének fontosságára hívta fel a figyelmet, és egy empirikusan tesztelhető módszert is ajánlott hozzá:  téveshiedelem-tulajdonítást olyan új szituációban, amelyet a téves vélekedéssel bíró ágens nem tud értelmezni korábbi tapasztalatai révén, vagyis viselkedésére nem adható behaviorista válasz. Dennett másik kifogása a cikkírókkal szemben a másodrendű intencionális rendszerek azonosításának hiánya, amelyek karakterizációja az intencionális rendszerekről szóló átfogó koncepciójának részét képezi. Úgy vélte, az intencionális rendszerek teóriája elméleti keretet biztosít az etológusok és más tudósok számára a behaviorista kényszerzubbonytól való megszabadulás inspiráló, de szorongató miliőjében.

Úgy vélem Dennett akkori elemzési keretét az azóta végbement változások elavulttá tették.  A racionalitásról, normativitásról alkotott korabeli fogalmak átértékelődtek a valószínűségi fordulatnak, valamint az abdukcióról alkotott kifinomult elemzéseknek a következtében.

Cikkemben röviden rekonstruálom Dennett elméletét, illetve a megalapozására irányuló fejlődés-pszichológiai kísérletek egy paradigmatikus példáját. Ezt követően amellett érvelek, hogy az intencionális alapállás az abduktív alapállásnak (mint a bayesi teoréma egy lehetséges heurisztikájának), az intencionális rendszerek elmélete az abduktív rendszerek elméletének az alesete.

---

Ez is jó kérdés? 20.: Ontológiai alapú mediáció©®

Itt most a magánéleti, párkapcsolati mediáció alapjait mutatjuk be elsőként:

-ezt a cikket elsősorban előképzettséggel rendelkező, tanácsadással foglalkozó szakembereknek szánjuk-

A személyközi kapcsolatokat kísérő válságok egyik leggyakoribb oka a konfliktus, melynek megszüntetésére alkalmazott módszer a mediáció. A gyenge ontológiák építésén alapuló mediáció során először rekonstruáljuk a hozzánk fordulok elbeszélései alapján a történeteik mögött meghúzódó – a békés megegyezést gátjaként működő – ontológiákat, majd pedig olyan közös világokat hozunk létre, amelyek megalkotásáért a teremtők, vagyis a kliensek a felelősek. Nem az általuk elmondott történetek igazságtartalma érdekel bennünket, hanem a konfliktushelyzetet előidéző és fenntartó rejtett fogalmi struktúrák, ontológiák.

Bővebben...

---

Ez is jó kérdés? 19.: Panda-stratégia©®

Panda-stratégia: Vannak, vagy lehetnek tartalék-kompetenciáid (rejtett, illetve megszerezhető képességeid, készségeid). Ha birtokolsz ilyen hasznos tulajdonságot, fedezd fel magadban és mozgósítsd, ha nem, van időd megszerezni! Mérd fel, mire van szükséged az álmod, vágyad, terveid megvalósításához és szerezd meg ezeket! Készülj, hogy mire itt az idő (megoldások, alkalmak, feltételek a megvalósításra, a cselekvésre), élni tudj a lehetőségekkel!

Az eredeti megoldások akkor születnek, amikor bemenethez olyan nem illeszkedő emlékeket hívunk elő, amelyek nem várt, de sikeres megoldáshoz vezetnek. A kreativitás melegágya tehát az a helyzet, amikor az előzetes elvárásainkhoz nem illeszkedik a probléma, vagyis furcsa szituációba kerülünk. A furcsaság viszont kíváncsivá tesz bennünket, ami arra indít, hogy új válaszokat keressünk a felmerülő kérdésre. Ezeknek a magyarázatoknak a megalkotása jelenti a tanulással egybekötött problémamegoldást.

Ahhoz, hogy a nem várt problémák megoldása során eredetiek legyünk, sok időt kell előzetesen a kreativitásunk fejlesztésével eltöltenünk.

Az improvizációt magas szinten művelő zenészek évekig gyakorolják a zene ABC-jét. A profi futballisták rengeteg időt töltenek egy-egy mozdulat tökélyre fejlesztésével. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése még nem tesz bennünket képessé azonnali problémáink megoldására, ugyanakkor elengedhetetlen feltételei a (nem a közeli jövőben bekövetkező) sikernek. Az efféle probléma-megoldási módot panda-stratégiának hívjuk.

Az óriáspandának van egy speciális hüvelykujja, amellyel az étkezés során szétmorzsolja a bambuszt. Ez a híres hüvelykujj az evolúció által gyártott melléktermék, amely akkor vált hasznossá, amikor az első pandák találkoztak a bambusszal.

A panda hüvelykujja hasonlít a templomok ívsávjaihoz, amelyek eredendően statikai kényszereknek köszönhetik létüket, az hogy festeni kezdtek rájuk, melléktermék. Tehát nem azért alkották őket, hogy festhessenek rájuk, hanem azért festettek rájuk, mert ott voltak. A panda bambuszmorzsolgató hüvelykujja és a kidíszített boltív egyaránt melléktermék, megoldás a jövőből.

A Panda-stratégia©® a dinamikus időfelfogáshoz illeszkedik. Aktívan(!) várjuk, hogy a jövő meghozza a megoldást, vagyis folyamatosan fejlesztjük a kompetenciáinkat, ami lehetővé teszi, hogy érzékennyé váljunk a megoldások kiszűrésére. „Várakozás közben” megtanuljuk megkülönböztetni a hatásos és a működésképtelen megoldásokat.

 

További információk a képzéseinken.

 

PhD Dr. Kollár József
Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport szakmai vezetője, az International Association of Coaching and Mediation (IACM) elnöke
az Iskola a Magyar Coachszövetség KA aranyfokozatú támogatója

... soha ne mondj nemet a Pandára (Pandának :)

---

 

Ez is jó kérdés? 18.:

Abdukció az ontológiai coachingban

Peirce az indukciótól és a dedukciótól kívánta megkülönböztetni, előbb hipotézisnek, retrodukciónak („visszafelé okoskodás”), majd abdukciónak nevezte el.

Kapcsolódó bejegyzésünk az abdukció gyakorlatáról: Ismeri a módszeremet?

Az abdukció:

• Érvelésfajta
• Jelentéstulajdonító logikai rendszer
• Népnyelven: Feltételezésen alapuló következtetés
  • Eredményből következtetünk egy tétel segítségével
  • Valószínűleg, feltehetően
  • Ez az ontológiai coaching egyedülálló tanácsadói logikájának alapja

További információk a képzéseinken.

 

PhD Dr. Kollár József
Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport szakmai vezetője, az International Association of Coaching and Mediation (IACM) elnöke
az Iskola a Magyar Coachszövetség KA aranyfokozatú támogatója

 

---

 

 

Ez is jó kérdés? 17.:

Koala-stratégia©® az ontológiai coachingban

Viselkedésünket gyakorta gépies automatizmusok irányítják, máskor – ha olyan problémával kell szembenéznünk, amelyet mechanizálódott szokásaink révén nem tudunk megoldani –, eredetinek kell lennünk. Az ingerszegény környezet sztereotip rutinokhoz vezet, ilyenkor úgy cselekszünk, mint egy gép, melynek viselkedése könnyen előre jelezhető, ezáltal hatékonyan manipulálható. A szokások rabszolgájának állatvilágbeli megtestesítője a túlspecializált koala, mely csak az eukaliptuszfa levelét hajlandó megenni. Ennek analógiájára képzeljünk el egy olyan embert, aki kaviáron kívül nem hajlandó mást fogyasztani, vagyis folyamatosan az éhenhalás szélén egyensúlyoz.

Az állandóan változó környezet olyan váratlan nehézségeket idézhet elő, amelyeken csak rugalmas viselkedésmintákkal, és stratégiákkal lehet úrrá lenni. Plasztikussá kell válnunk ahhoz, hogy megragadjuk azokat a váratlanul kínálkozó esélyeket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy sikerrel folytathassuk az Életjátékot.

Tovább

---

• Negatív teológia háttere
• Bepillantás a negatív teológia gyakorlatába
• Bereményi-Cseh: Negatív teológia

Ez is jó kérdés? 16.:

Negatív teológia az ontológiai coachingban©®

Tagadással jutunk közelebb a vizsgált problémához, illetve végső soron a megoldáshoz. Minél távolabbi a tagadás, azaz olyasmit tagadunk, ami kevésbé igaz, annál igazabb maga az állítás. Cél egy fordított hierarchia felállítása (fordítószemüveg alkalmazása), más perspektívába helyezni a problémákat, így tehát a „hiánytermelésből” (mi nem sikerült, mire volna még szükségünk, stb.) átlépünk a megvalósítható lehetőségek terébe.

• Módszer háttere: Negatív teológia

• pHd Dr. Kollár József: Negatív teológia a coachingban
  

A pluralista társadalomban a család spirituális centrumában egy üres szentély áll, ez akkor vált üressé, amikor az emberek rájöttek, hogy nincs a családot szervező értékeknek olyan halmaza, amelyet mindenki elfogad. Az üres hely kapitalista mítoszában a negatív teológia új értelmet nyer.

A negatív teológiában „a tagadások igazak, és az állítások nem kielégítőek, valamint az is, hogy azok a tagadások, amelyek a legtökéletesebbről nagyobb tökéletlenséget tagadnak, igazabbak a többinél. Hiszen igazabb például, hogy Isten nem kő, mint hogy nem élet, vagy nem értelem, és igazabb, hogy nem gyöngeség, mint hogy nem erő”.

A  coaching során megkérjük a hozzánk fordulókat, hogy a negatív teológia analógiájára, tegyenek tagadó kijelentéseket (life vagy business coachingban másra irányulóan -szerk.) pl. a családra vonatkozóan, és aztán rendezzék hierarchiába. Tehát mi nem a család? Nem gép, nem növény, nem állat, nem rendszer, nem gőzmozdony, nem atombomba, nem frontvonal, nem rózsabimbó stb.

Ez a módszer egyrészt arra kondicionálja a megbízókat, hogy ne próbáljanak végső igazságokat állítani a családról, másrészt a tagadások fordító szemüvegként működnek, mely segít abban, hogy a család mint tagjainak viszonyrendszere eddig nem látott módon mutatkozzék meg a résztvevők számára. Ez a módszer segít felépíteni azt az üres szentélyt, amelyet a család tagja közül senkinek sem áll módjában a többiek számára definiálni

Egy „szigorú apa” sem mondhatja meg családtagjainak, hogy miként kell értelmezniük a család spirituális központját, amely végső soron meghatározza, hogy mi a család. Az ontológia coaching során használt negatív teológia, csupán azt tudatosítja a hozzánk fordulókban, hogy mi nem. A család spirituális centruma, akár Isten, fölötte áll az értelmezők hatalmának, ezáltal a lelkiismereti szabadság védelmezője, a családon belüli testi és szellemi erőszak szimbolikus gátja. Nem végső igazságok talpazatán álló monumentum, hanem a tagadások révén létrehozott szellemi középpont.

A család spirituális centrumát nem valami statikus középpontnak kell tekinteni, hanem olyan dinamikus, életerővel teli centrumnak, amely meghatározhatatlan. „Az értékek és szokások azonban, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a transzcendens középpont fennmaradjon, magukba foglalják az együttműködés, a kölcsönösség, és a közös küzdelem szellemét”.

Így lehetővé válik, „hogy a gyakorlat egységes legyen, de a mögötte rejlő hit és világnézet sokféle”.

Az általunk kidolgozott modell előnye, hogy egyszerre tekinthetünk a családra, mint spirituális egységre, és mint kereskedelmi tranzakcióra. Akármelyik metaforát fogadjuk is el, a negatív teológia által megalapozott spirituális centrum mint szervező erő mindkét felfogás esetén megmarad. A gyakorlat egységétől keretezve, a családtagok szabadon adhatják, vehetik egymás vélekedéseit és világnézetét a belső eszmepiacon.

A családtagok személyes filozófiája, „hallgatag érzéke” fontos szerepet játszik a családi szentélynek a negatív teológia által (a tagadások révén) való létrehozásában. A család spirituális centruma annál életerősebb, minél sokszínűbb a családtagok világnézete, minél kifinomultabb tagjainak ”hallgatag érzéke”.

pHd Dr. Kollár József, Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport

 

• Bereményi-Cseh: Valóság nagybátyám

---

Ez is jó kérdés? 15.:

Mi az a coaching?
Mi az a life coaching?
Mi az az ontológiai coaching?

1. Mi az a coaching?

Coach: személyi, lelki, mentális edző, vezető, bizalmas.

Coachee: elakadásban lévő, segítséget kérő, tanácsot váró személy

Coaching: segítő folyamat. Résztvevői a coach(ok) és a coachee(k).

Life coaching: hagyományosan a magánéleti elakadásokban való segítség (karrier, párkapcsolati kérdések, válási kríziskezelés, pártatlan vitarendezés). Az ontológiai coaching nem fogadja el, hogy létezne külön life és ú.n. business coaching. Az ontológiai coaching a személyt egészlegesen kezeli, holisztikusan vizsgálja.

Ontológiai coaching: a jövőtervezés mesteriskolája.

Reziliencia: rugalmas alkalmazkodóképesség, a nehézségekkel való megküzdés képessége. Ez a képesség tanulható és állandóan fejleszthető.

A múlt század huszas éveiben a művészet, miközben megszabadult a filozófiától, maga is elkapta a filozófia nevű betegséget, azóta gyakran saját ontológiájára kérdez rá. A filozófia abban különbözik minden egyéb tudománytól (ezért nem is tudomány), hogy minden filozófiai kérdés egyben a filozófia mibenlétére is rákérdez. A huszas évektől a művészet is ilyen módon működik, legfőbb kérdése, hogy mi a művészet. Művészt-e, ha például az alkotó saját emésztése végtermékét álltja ki. Bizonyos kontextusban igen, miközben a sarki budiban termelődő, fizikai értelemben megkülönböztethetetlen párdarabja nem az. Bár ezek a művek nehezen értelmezhetők az esztétika bevett fogalmi keretében, mégis műalkotások. Nem kaptak új nevet, de rávilágítottak a művészet rejtett szerkezetére, ontológiájára.

A coaching fogalma is hasonló, vagyis nyitott és önreflextív. Az információs társadalomban megkívánt segítő szerep változik, nő a fogalom terjedelme, de mégis fellelhető bizonyos mértékű kontinuitás. Az ontológiai coachingban a beavatkozás magas minőségű és rendszerezett, a mi szavainkkal posztmcdonalizált folyamat: standardizált, előre jelezhető, kontrollált és kalkulálható, outputja számos olyan kompetencia, melyek eredőjeként új minőségről beszélhetünk: minőségibb élet, jobb párkapcsolat, örömtelibb mindennapok, új perspektívák. Ugyanakkor a coaching demcdonaldizált folyamat is, vagyis de-standardizált, előre jelezhetetlen, kontrollt átszakító és az előzetes kalkulációkat semmibe vevő, outputja ennek is számos olyan kompetencia, melyek eredőjeként új minőségről beszélhetünk: minőségibb élet, jobb párkapcsolat, örömtelibb mindennapok, új perspektívák.

A coach szerepében (e speciális segítő rendszeren, vagy másképpen coaching nevű holarchián belül) vannak vezetői funkciók, amiket el kell látni. Kaszparov jobb sakkozó, mint Béla, attól még utóbbit szerethetjük, előbbitől viszont tanulhatunk. Ez a könyv a coach-szerep kreatív destrukciója, azaz korábbi értékek, elvárások lerombolása, újabbak, alkalmasabbak, sikeresebbek kialakítása. Célja a nyitott és önreflexív coach megszületése. Miles Davistól egyszer megkérdezték, hogy mi a dzsessz, mire magára mutatott. Ha megkérdezik tőlünk, hogy mi a coaching, azt válaszoljuk, hogy rend és kaland: a coach egyszerre autoritás és szellemi partner.

Az ontológiai coaching szemléletű tanításban, tanulásban és a gyakorlatokban az az izgalmas, hogy az olvasók (hallgatók és az elakadásban lévők, segítséget kérők) saját személyiségének szűrőjén keresztül láthatjuk az ontológiai coachingot mint olyan vírust, amely ahhoz, hogy megfertőzze gondolatainkat, mutálódik. Ezekkel a mutánsokkal kerülünk, mi olvasók/tanárok/hallgatók interakcióba, hogy agyunkat megfertőzve tovább romboljanak és építsenek. Elménk (mind) átfolyik a többiek agyába (brain), és kiterjesztett elmévé (the extended mind) válik. Ez a metafizikai játszótér (miénk itt a tér!) segít abban, hogy meghaladjuk önmagunkat, és okosan hintázzunk a fikció és a valóság között.

Miért gondolnánk, hogy míg például a matematikát hosszas tanulás után tudjuk elsajátítani és használni (a legalapvetőbb fogalmakat már kisiskolás korunkban meg kell tanulnunk: osztás, szorzás, stb.), önmagunk és mások megismerése, akár a párkapcsolatunk alakítása nem igényel hasonló felkészülést?

„Megmenthető-e a párkapcsolatom? Igen, vagy nem?”

Új fogalmak bevezetése és elsajátítása nélkül olyan az életvezetési kérdésekről beszélni, mint a Thalesz-tétel ismerete nélkül választ keresni a következő, izgalmas kérdésre. Ha egy kör átmérőjének A és B végpontját összekötjük a körív A-tól és B-től különböző tetszőleges C pontjával, akkor az ABC háromszög C-nél lévő szöge derékszög lesz-e, vagy sem? Tehát: igen, vagy nem?

Bővebben...

Erre gondolok ma annyiszor, ahányszor eszembe jut, hogy tenni szeretnék az életemért, karrieremért, párkapcsolatomért

Szeretem a munkámat/ a páromat, ezért teszek magamért, szeretem magam, ezért teszek a munkámért/ a párkapcsolatomért.

---

Ez is jó kérdés? 14.: Mi az a dinamikus idő?

Philip Zimbardo pszichológus szerint a boldogság és a siker jellemzően figyelmünkön kívül gyökeredzik: annak módja, ahogy a múltat, a jelent és a jövőt rendezzük. Életünk tökéletesítése felé tett első lépésként javasolja az időről alkotott képünk gyökeres megváltoztatását.

Philip Zimbardo előírása az egészséges idő-szemléletről

http://www.ted.com/talks/lang/hu/philip_zimbardo_prescribes_a_healthy_take_on_time.html

Dr. Kollár József integrált időmodellje©®

Dr. Kollár József integrált időmodellje a legzseniálisabb időkezelési szisztéma. A teljesség igénye nélkül bepillantást engedünk itt:

Meghozza az idő a megoldást

Legfőképpen azért okoz gondot sokunknak az időtervezés, az idő beosztása, mert nem különítjük el egymástól az idő-kutatásban megkülönböztetett statikus és dinamikus időt.

A statikus időszemlélet során a „korábban, később, egyidejűleg” fogalmakat, míg a dinamikus időfelfogás esetén a „jelen, múlt, jövő” terminusait használjuk. A dinamikus idő mozog, a statikus viszont áll. A statikus időszemléletben az idő dátumok (dated series), időpontok sora. A dinamikus idő ezzel szemben idők (jelen, múlt, jövő) sora (tensed series).

A két megközelítés alapjaiban különbözik egymástól: a statikusban egy esemény csupán egyetlen helyet foglalhat el az idősoron, míg a dinamikusban lehet jövő, jelen és múlt. A harmincéves háború az 1618-tól 1648-ig tartó időszakot foglalja el a statikus idősoron, a dinamikus időszemléletben viszont egykor jövő volt, aztán jelenvalóvá vált, végül eltűnt a múltban, történelemleckévé változott.

A statikus időfelfogás arra a mindennapi fogalmi megragadásra hasonlít, amikor a megfigyelő mozog és az idő áll, míg a dinamikusban az idő mozog és a megfigyelő mozdulatlan.

Az idő dinamikus jellegét hangsúlyozó metaforák közül egyesek az sugallják, hogy az idő a jövőből jött a jelenbe: „Itt (van) az idő.”, „Eljön mindennek az ideje.”, „Elérkezett az idő a cselekvésre.”. Ezek a metaforák azt implikálják, hogy az idő eddig nem volt itt, de már megérkezett, illetve meg fog valahonnan jönni. De honnan? Nyilván a jövőből, mivel a múlt már nem jöhet el.

Az válik múlttá, ami elmegy. „Elment az idő.”, „Rohan az idő.”. A nyelvben megőrzött népi felfogás (ontológia) szerint az idő a jövőből jön, és a múltba távozik. A statikus időhöz kapcsolódó népi beszédmód az időt mozdulatlan tárgyak soraként írja le, melyek között a megfigyelő mozog. „Lassan közeledünk az év végéhez.”, „Már jóval túl jár a hatvanon.”, „A végső stádiumba jutottunk.”, „Látod, ide jutottunk!”. Az év vége olyan, mint egy lefektetett botnak a vége, amin 365 rovátka van. Elindulunk az egyik végétől, és a rögzített napok mellett elhaladva eljutunk az év végéig. A végső stádium, mint egy falu vége, ahonnan tovább már nincs semmi, csak a pusztaság.

A statikus modellben a problémamegoldás hasonlít ahhoz, amikor valaki a múltból a jelenbe érve megragadja a problémát, mint egy nehéz tárgyat, és a remélt jövőbeli megoldás felé halad vele. A megoldás jutalma az, hogy leteheti a terhét: azért akarja megoldani a problémát, hogy megszabadulhasson tőle.

A dinamikus időfelfogás esetén a megoldás a jövőből jön, arra használ minket, hogy összekapcsoljuk a problémával.

Az ipari társadalom világához a statikus időben végbemenő problémamegoldás illeszkedik jobban: az ember (mint a gépek ritmusához igazított kvázi-gép) nyílegyenesen halad előre, miközben eltisztítja az útból a problémákat. Ez a gondolkodásforma egyfajta gépies magatartásnormák kialakulását eredményezi. Baj csak akkor származik ebből, ha ettől unalmassá válik az utazás (maga az élet), vagy a szokványos megoldások már nem segítenek. Ilyenkor a túlzott racionalizáció irracionálissá válik.

Viselkedésünket gyakorta gépies automatizmusok irányítják, máskor – ha olyan problémával kell szembenéznünk, amelyet mechanizálódott szokásaink révén nem tudunk megoldani –, eredetinek kell lennünk. Az ingerszegény környezet sztereotip rutinokhoz vezet, ilyenkor úgy cselekszünk, mint egy gép, melynek viselkedése könnyen előre jelezhető, ezáltal hatékonyan manipulálható.

Mire jó a kétfajta időszemlélet megkülönböztetése?

A szokások rabszolgájának állatvilágbeli megtestesítője a túlspecializált koala, mely csak az eukaliptuszfa levelét hajlandó megenni. A sürgősen megoldandó fontos feladatokhoz nekünk is koala-stratégiával célszerű viszonyulnunk, azaz a már meglévő kompetenciáinkat kell arra használnunk, hogy azonnal megoldjuk a felmerülő problémát, megválaszoljuk a kérdést, amire valamiképpen eleve tudjuk a választ. A gyors megoldás kényszere lehetetlenné teszi, hogy a sikeresebb probléma-megoldás érdekében időt fordítsunk kompetenciáink (képességeink, készségeink) növelésére. Egy futballmeccsen már nincs lehetőség a szabadrúgások gyakorlására, az addig kifejlesztett rúgástechnikánkra, helyzetfelismerő képességünkre kell hagyatkoznunk. Úgy kell megoldanunk a helyzetet, ahogy legjobb tudásunk szerint éppen képesek vagyunk rá. Ha nem oldjuk meg, akkor már nem lesz idő kijavítani. A mérkőzés lefújása után hiába rúgjuk be a helyzeteinket, ez már nem változtat a végeredményen.

A rutinszerű problémamegoldással szemben akkor kerülünk valódi tanulási szituációba, amikor egy előzetes elvárásunk kudarcot szenved. Ilyenkor kíváncsiak leszünk arra, hogy vajon miért nem működnek a problémamegoldásra korábban kifejlesztett eszközeink. A kíváncsiság a furcsa esemény vagy helyzet magyarázatára sarkall bennünket. A magyarázat során a korábbi hasonló esetekre való „emlékeztetésre” támaszkodunk. A magyarázathoz szükséges általánosítás fejezi be a problémamegoldási ciklust, mely újra kezdődik akkor, amikor az új, általános fogalmi keret nem illeszkedik egy felmerülő problémához, vagyis előzetes elvárásunk kudarcot szenved. A koala-stratégia akkor működik, amikor a felmerülő problémák a korábbi, az emlékezetben tárolt, megoldások alapján értelmezhetők. A sürgősen megoldandó, ismert problémák kevés lehetőséget biztosítanak a tanulásra. Ilyenkor az új bemenetekként jelentkező problémákat a korábbi bemenetek révén értelmezzük és oldjuk meg. Azokat az emlékeket kell megtalálnunk az emlékezeti tárban, amelyek pontosan illeszkednek a bemenethez.

Az eredeti megoldások akkor születnek, amikor bemenethez olyan nem illeszkedő emlékeket hívunk elő, amelyek nem várt, de sikeres megoldáshoz vezetnek. A kreativitás melegágya tehát az a helyzet, amikor az előzetes elvárásainkhoz nem illeszkedik a probléma, vagyis furcsa szituációba kerülünk. A furcsaság viszont kíváncsivá tesz bennünket, ami arra indít, hogy új válaszokat keressünk a felmerülő kérdésre. Ezeknek a magyarázatoknak a megalkotása jelenti a tanulással egybekötött problémamegoldást.

Ahhoz, hogy a nem várt problémák megoldása során eredetiek legyünk, sok időt kell előzetesen a kreativitásunk fejlesztésével eltöltenünk.

Az improvizációt magas szinten művelő zenészek évekig gyakorolják a zene ABC-jét. A profi futballisták rengeteg időt töltenek egy-egy mozdulat tökélyre fejlesztésével. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése még nem tesz bennünket képessé azonnali problémáink megoldására, ugyanakkor elengedhetetlen feltételei a (nem a közeli jövőben bekövetkező) sikernek. Az efféle probléma-megoldási módot panda-stratégiának hívjuk.

Az óriáspandának van egy speciális hüvelykujja, amellyel az étkezés során szétmorzsolja a bambuszt. Ez a híres hüvelykujj az evolúció által gyártott melléktermék, amely akkor vált hasznossá, amikor az első pandák találkoztak a bambusszal.

A panda hüvelykujja hasonlít a templomok ívsávjaihoz, amelyek eredendően statikai kényszereknek köszönhetik létüket, az hogy festeni kezdtek rájuk, melléktermék. Tehát nem azért alkották őket, hogy festhessenek rájuk, hanem azért festettek rájuk, mert ott voltak. A panda bambuszmorzsolgató hüvelykujja és a kidíszített boltív egyaránt melléktermék, megoldás a jövőből.

A panda-stratégia a dinamikus időfelfogáshoz illeszkedik. Aktívan(!) várjuk, hogy a jövő meghozza a megoldást, vagyis folyamatosan fejlesztjük a kompetenciáinkat, ami lehetővé teszi, hogy érzékennyé váljunk a megoldások kiszűrésére. „Várakozás közben” megtanuljuk megkülönböztetni a hatásos és a működésképtelen megoldásokat.

Belátjuk, hogy a statikus időhöz illeszkedő koala-stratégia a gyors, de kevésbé innovatív döntések eszköze, míg a dinamikus időhöz passzoló panda-stratégia a lassú, de hosszú távú változtatások innovatív fegyvertára.

A két stratégia alkalmazása révén Beckett Godotra várva drámájának szereplőinél sokkal tudatosabban leszünk képesek gyorsan cselekedni, ha kell, vagy okosan kivárni, míg az idő meghozza a jövőbeli megoldást.

Dr. Kollár József
Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport /Magyar Coachszövetség és az International Association of Coaching and Mediation (IACM) tagja

---

Ez is jó kérdés? 13.: Mi az a mentalizáció?

Minden rendszertől, annak racionálisan viselkedő ágensétől (szereplő-k-) elvárjuk, hogy a számára adott körülmények között ésszerűen cselekedjék. Viselkedésének értelmezése során olyan hitekkel és vágyakkal látjuk el, melyekkel rendelkeznie kell ahhoz, hogy meg tudja védeni magát, azaz képes legyen érzékelni a környezetének változásait stb.
Dennett úgy véli, hogy a hitek és vágyak a gravitációs centrumhoz, az egyenlítőhöz és a lehetőségekhez hasonló realitással bírnak, de semmiképpen sem rendelkeznek az atomok valódiságával, hiszen ezek a fizikai világ alkotórészei.
Hitek, vágyak megértése és befolyásolásának képessége a mentalitáció.

"Agyírás és elmeolvasás"

A mentalizáló képességek fejlesztése során a coachee-knak és a mediálóknak meg kell tanulniuk saját érzéseiket megfigyelni, megérteni és megnevezni érzelmi állapotaikat, beleértve a fiziológiai és affektív jelzéseiket is. El kell sajátítaniuk a viselkedésük és a belső állapotaik közötti viszonyok megértésének képességét.
A tanácsadó a tanácsot kérő figyelmét azokra a körülményekre irányítja, amelyek például agresszív viselkedéshez vezettek nála, különösen azokra a helyzetekre, amelyekben félreértettnek érezhette magát, vagy úgy érezhette, hogy a körülötte levők szorongást váltanak ki belőle. A tanácsadó olyan mentalizáló perspektívát vezet be, amellyel mind a tanácsot kérő (mediáló fél, felek, coachee-k), mind pedig a számukra fontos emberek mentális állapotaira fókuszál.
A fókusz, legalábbis kezdetben az egyszerűbb mentális állapotokra irányul. Ilyenkor inkább tisztázunk, semmint értelmezünk: "Lássuk, vajon jól értettem-e amit mondott?" A mentalizációs deficittel rendelkezők ugyanis képtelenek elfogadni a konfliktus vagy az ambivalencia komplex mentális állapotait, viszont megérthetik az olyan egyszerűbb állapotokat, mint a vélekedés vagy a vágy.
A mentalizációs deficittel rendelkezők számára egy átmeneti, "mintha" ontológiát kell létrehívni (amelyet gyakran a tanácsadó és a tanácsot kérő együtt hoznak létre), és amely a fantázia és a valóság között helyezkedik el, a tanácsot kérő elismerheti vagy megtagadhatja saját elutasított érzéseit és élményeit, valamint próbára teheti a tanácsadót a tekintetben, hogy mennyire tud az ő, azaz a tanácsot kérő szelfjének sérülékeny részeire reagálni, ráhangolódni és azokat tiszteletben tartani.
A játékos szempont felvételének képessége döntő fontosságú mentalizáció fejlődésében, mivel ez két ontológia egyidejű felépítését és fenntartását kívánja meg: a mintha és a tényleges valóságét, és ennek összhangban kell állnia a másik személy tudatállapotának folytonos olvasásával. Gyakran a tanácsadónak kell egy olyan kontextust teremtenie, amelyben a mintha attitűd felvétele lehetségessé válik.
Például hangjának intonációját eltúlzottá teheti, hogy ezzel jelezze a tanácsot kérőnek az interakció mintha természetét, használhat humort, ugratást, szokatlan metaforákat, vagy tehet visszavonulásra utaló megjegyzéseket.

Dr. Kollár József
Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport /Magyar Coachszövetség és az International Association of Coaching and Mediation (IACM) tagja

---

Ez is jó kérdés? 12.: Mi az a coolhunting? (Forrás: Dr. Kollár József)

Az ironikus személy képes egyszerre rombolni és építeni az őseitől ráhagyományozott, józan észre épülő világszemléletet, vagyis az erős ontológiáját gyengére cseréli: meleg helyzetekben is cool marad.

A cool tudja, hogy bármi megtörténhet.
Viszont az események nem teljesen kiszámíthatatlanok, újra és újra bekövetkeznek hasonlóak. Vannak valószínűek és kevésbé valószínűek.  Az események tehát nem szükségszerűek, de nem is véletlenszerűek, hanem valószínűek.
Az események előfordulásának valószínűségét nagymértékben befolyásolja, hogy mennyi idő áll a rendelkezésre, hogy bekövetkezzenek, és hogy az adott helyen milyen sűrűn fordulnak elő.

Gondolj csak a Tarantino Ponyvaregény című filmjére, amikor a szétlőtt néger után kellett a kocsit rendbe tenni. Nem volt elég idő a nyomok maradéktalan eltüntetésére. Számításba vették a valószínűséget: éppen akkor és azon a környéken mekkora a valószínűsége, hogy megállítsa őket a rendőr. Valószínűleg elég kicsi. Megfelelően csekély ahhoz, hogy aggódniuk kelljen, megússzák-e.
Arra is volt egy terv, ha mégis egy rendőrbe botlanak. Ebben az esetben Wolf vette volna át a szót. Az ő kompetenciáival ugyanis valószínűbb, hogy nem fog gyanút a rendőr, mintha a balfék gengszterekre bízná a dolgot.

Vagyis vannak ismétlődő sémák és ahhoz rendelhetünk valószínűségeket.

Pl. nehéz helyzetben már többször helyt tudott állni Wolf, hiszen ezért hívják őt problémamagoldónak, tehát, ezúttal is nagy a valószínűsége annak, hogy jól veszi majd a már ismert és megismert akadályokat az éppen erre kialakított képességeivel. Olyan a Wolf mint egy "panda" (Panda-stratégia"). Neki is van egy rejtett hüvelykujja egy speciális kompetenciája. Kitanulta és csak arra vár, ha kell, előkapja.

Nem csupán az ismétlődési sémák felbukkanásának van valószínűsége, de a fennmaradásuknak is. A megjelenésük és fennmaradásuk vagy eltűnésük a körülményektől függ.

Ha pl. Wolf képességei alapján nem volna jó problémamegoldó, akkor ezek a kompetenciák nem maradnának fent, vagyis már régen lebukott volna, elkapták volna őt is, így vele együtt a minták, a sémák is megszűnnének, elhalnának.

Az ember számára a fentiekből adódóan lehetőség kínálkozik arra, hogy előre jelezze az események bekövetkezésének valószínűségeit és előfeltételeit. Az előfordulás valószínűség elfogadásra alapozott élet hierarchikusan tudatos, hiszen az alárendelődés és a szabadság kényes egyensúlyát elfogadva viszonyul a világhoz. Az ilyen ember általában nem szomorú, de nem is infantilisan vidám: cool.

Coolhunter: a cool személy, trendvadász, véleményvezér
A coolhunterek az újat, az eredetit, az eltérőt keresik, ami egy adott árut vagy szolgáltatást (vagy személyt!) vonzóvá, eladhatóvá tesz a célcsoport számára. Ha a hozzánk fordulókat metaforikusan coolhuntereknek tekintjük, akik keresik az új  lehetőségét (pl. új megoldások) a munkájukban, párkapcsolatukban, hogy valami újat találjanak, és más trendvadászok pedig rájuk bukkanjanak, akkor adaptív megoldástérrel tudjuk megajándékozni a hozzánk, ontológiai coachok és mediátorok fordulókat.

Anti-coolhunting pedig itt található :)

---

Ez is jó kérdés? 11.: Mi az a kreatív destrukció?

Kreatív destrukció: Építő rombolás. Lebontjuk a falakat (erős ontológiákat), a használható építőkövekből egy lakhatóbb, élhetőbb, örömtelibb világot építünk.

A kreatív destrukció két egymásnak ellentmondó (teremtés és rombolás) fogalomból álló kifejezés (Schumpeter, 1942/1947/1950; McCraw, 2007; Ritzer, 2009). Ha úgy vagyunk kreatívak, hogy valami újat hozunk létre, akkor szükségképpen leromboljuk a régit. A kreativitás megjelenését tehát valamilyen formában a rombolásé követi. A teremtés és rombolás egyensúlya kivételnek tekinthető, egy olyan dinamikus rendszerben, mint például a család vagy egyéb nagyobb szerveződés az információs társadalomban. A társasági élet kreatív a semmitmondó jelek intenzív termelésében, melynek révén lerombol mindenfajta értelmes gondolatra és cselekvésre irányuló igényt. A gondolkodás és értelmes cselekvés teljes hiánya viszont olyan mennyiségű semmitmondó jel kibocsátását követeli, ami a jelek termelésnek kreatív rombolásához vezet, azaz a coolhunterek számára valódi vadászterületté válik. Az ontológiai coaching során tehát ezt az állapotot kell tudatosan előidéznünk. Kötelezzük a coachee-kat a szórakozás olyan formáira, amelyek lényegi része a semmitmondó jelek kibocsátása, sőt semmitmondó jelek termelésére kérjük őket, ami ahhoz vezet, hogy kreatív rombolásba kezdjenek, és tartalommal töltsék meg tartalmatlanná váló életüket.

Forrás: Dr. Kollár József

---

Ez is jó kérdés? 10.: Mi az a legjobb magyarázatra irányuló következtetés?

Az alapfeltevés az, hogy a magyarázó megfontolások azokhoz a következtetésekhez irányítanak, amelyeket a tudósok a rendelkezésre álló evidenciákból azért vonnak le, hogy olyan hipotézist alkossanak, amely, amennyiben igaz, a legjobb magyarázatát adja a hipotézisalkotás során rendelkezésre álló evidenciáknak.

Példa: Darwin azért következtetett a természetes szelekció hipotézisére, mert úgy vélte, bár nem támasztotta alá semmiféle biológiai evidencia, a természetes szelekció lenne a legjobb magyarázata az adott evidenciáknak.

Amikor Sherlock Holmes arra következtet, hogy Moriarty a gyilkos, azért teszi, mert ez a hipotézis magyarázná a leginkább a tett helyszínén talált ujjlenyomatokat, vérfoltokat, és egyéb törvényszéki bizonyítékokat. Sherlock Holmes vélekedésével szemben, ez nem deduktív következtetés. Az evidenciák nem támasztják alá, azt a hipotézist, hogy Moriarty a gyilkos, mivel lehetséges, hogy valaki más volt az elkövető. Mindazonáltal Holmes jogosan következtetett arra, hogy Moriarty a vétkes, mivel ez a hipotézis a rendelkezésre álló evidenciák legjobb magyarázata, szemben azzal, hogy valaki más volt a tettes.

A legjobb magyarázatra irányuló következtetésre tekinthetünk úgy, mint olyan önigazoló, önevidens magyarázatok kiterjesztésére, amelyek esetében a magyarázott jelenség fontos szerepet játszik abban, hogy elhiggyük, a magyarázat korrekt.

Például egy távolodó csillag sebessége magyarázza vörös eltolódásának mértékét, miközben az észlelt vöröseltolódás fontos szerepet játszik abban, hogy a csillagász higgyen abban, hogy a csillag adott sebességgel távolodik. Az önigazoló magyarázatok körbenforgóak, de ez a körbenforgás örvendetes.

A távolodó csillag magyarázatul szolgál a vöröseltolódásra, és a vöröseltolódás konfirmálja, megerősíti azt, hogy a csillag távolodik, vagyis a csillag távolodásának hipotézise egyszerre ad jó magyarázatot és nyer megfelelő alátámasztást.

A legjobb magyarázatra irányuló következtetés gyakori a tudományban:  a hipotéziseket azok a megfigyelések támasztják alá, amelyeket a hipotéziseknek magyarázniuk kell.

(Peter Lipton)

---

Ez is jó kérdés? 9.: Mi az a kuka-ontológia?

„A világ iszonyatos zűrzavarában egyetlen tény világos: várjuk, hogy megérkezzék Godot.”

A Ponyvaregény című filmben nagyon világos a probléma, amit meg kell oldani, valójában a válságba került szereplők is úrrá lehetnének a nehézségen, ha nem hatalmasodna el rajtuk a fatalista ontológia.

March és munkatársai ezzel szemben a döntéshozatalnak egy jellegzetes, szervezeti formáját mint szemetesládában való turkálást írják le. A válságkezelés során a problémamegoldóknak egyfajta kuka-ontológiában (kreatív szemetesekként) kell helytállniuk.

A kuka-ontológia olyan szervezetekre jellemző, amelyeknek homályosak a preferenciái, nem áll rendelkezésre a problémák megoldására alkalmas módszer, és folytonosan cserélődnek a problémamegoldók. Ezek a szervezetek (család, egyetem) a „szervezett anarchia” paradigmatikus eseteinek tekinthetők.

A receptek és a hatásosságukat biztosító feltételek mindaddig működnek, illetve fennállnak, amíg be nem következik egy nem várt változás, amely válsághoz vezet. A „válság megtöri a szokások folyását és a tudat meg a gyakorlat megváltozott feltételeit teremti meg” .

A mi olvasatunkban ekkor napvilágra kerülnek az inkoherenciák, inkonzisztenciák és a tudás elégtelen volta, vagyis a szervezett anarchia léte. Aki eddig otthon volt, az most ugyanúgy idegenné válik, mintha most érkezett volna egy ismeretlen városba. Hirtelen választási lehetőségek, megoldások és problémák között találja magát és ekkor már csak három eset lehetséges (megoldja a problémát, elkeni vagy menekül tőle).

Ezzel szemben a szervezett anarchia világán belül a problémákat az idő a problémamegoldókkal együtt egy szemetes-kosárba (döntési helyzetbe) dobja, és utóbbiaknak záros határidőn belül ki kell halászniuk a „szemétből” a problémákhoz jól vagy látszólag jól illeszkedő megoldásokat.

A megoldások a problémákhoz hasonlóan önálló életet élnek. A megoldások hol intenzíven, hol kevésbé aktívan keresik azokat a kérdéseket, amikre válaszul adhatók. A döntéshozóknak vannak olyan kedvenc megoldásai, amelyekhez jobban vonzódnak, mint másokhoz, és amelyeket szívesen propagálnak társaiknak a szemetesládában. Csak a jól megszokott megoldásoknak nincs szükségük szószolókra.

A problémamegoldók tévedés áldozataivá válnak abban az esetben, amikor nincsenek a választási szituációhoz kapcsolható problémák. A szemetes-vödörben található problémák ugyanis más választási helyzethez illeszkednek. Ilyenkor rövid időn belül, és kis energiabefektetéssel döntenek, a nélkül, hogy tudatosítanák magukban, hogy nem volt a döntési helyzethez illeszkedő válasz és/vagy probléma.

Forrás: Dr. Kollár József

Hogy kell bánnod a saját szemetesládáddal? Mit jelent metaforikusan kotorászni benne? Hogyan találkoznak a válaszok a hozzájuk tartozó kérdésekkel? Ezt tanulhatod meg nálunk hallgatóként, vagy megbízóként (üzleti és life coaching).

Szeretettel látunk.

---

Ez is jó kérdés? 8.: Mi az a jövőszcenárió?

Mit is szoktunk kívánni egymásnak egy-egy ünnep kapcsán? Boldog születésnapot, boldog párkapcsolatot, boldog házasságot, boldog új esztendőt, boldog családi életet, hosszú, boldog éveket. A legkülönfélébb alkalmakkor tehát sok boldogságot.

Nem is tudjuk, hogy ezek a kívánságok mindegyike úgynevezett jövőszcenáriók, jövőre vonatkozó forgatókönyvek. Ilyen értelemben nagyon is hasznos dolgok. Maga a coach nélküli coaching. Sietve teszem hozzá, hogy nemcsak a pozitív szcenárióknak van létjogosultsága, hanem a várható negatív kifejletek fogadására való felkészülésnek is óriási jelentősége van.

A szcenáriók hatékony eszközök hosszú távú előrejelzések készítésére egy olyan világban, amelyet nagyfokú bizonytalanság jellemez. Amikor nagy valószínűséggel előre jelezhető a jövő, nincs szükség szcenárióra. Az előrejelzéssel és a projekcióval szemben a szcenárió nem az aktuális trendet vetíti a jövőbe. Kevés tény és sok elméleti előfeltevés jellemzi. Nem a jelenlegi problémákból halad a jövőbeli megoldások felé! A szcenáriók az úgynevezett dinamikus idő gyermekei, ahol „megoldások keresik a problémákat, válaszok a kérdéseket”. Viccesebben és szemléletesebben az is mondhatnám, itt bizony a folt találja meg a zsákját és nem fordítva.

A szcenáriók történetek arról, hogy holnap milyen lesz a világ, segítenek annak megértésében, hogy mit kell a jelenben változatnunk ahhoz, hogy az elképzelt jövőt elérjük, vagy elkerüljük. A szcenárió olyan jövőbéli megoldás, amelyhez hozzáigazítjuk jelenbéli problémáinkat. Az egymás mellett létező szcenáriók léte rávilágít arra, hogy több ösvény vagy út vezet a jövőbe.

Valószínűsíthetően egyik szcenárió, a jövőkép egyetlen verziója sem fog tiszta formában megvalósulni.

A különféle egymásnak ellentmondó, vagy részben átfedő gyenge ontológia (merev szokások helyett rugalmas alkalmazkodás, az ötéves terveket felváltó ötletelés képessége, a nyílegyenes utak mellett a felfedezés örömét tartogató bolyongás) jobban kifejezi világunk komplexitását. Az elágazó ösvények kertje a szcenáriókészítés metaforikus helye. A szcenáriókészítő (az elakadásban lévő, segítséget kérő, tanácsra, de legalábbis egy belső hangra váró, másképpen talán éppen te magad) a kertben sétálgatva képzeletben rálép a különféle jövőkbe vezető ösvényekre (azok elágazásaiba), és a részletekbe nem bonyolódva elképzeli, hogy hová érne, ha valamelyikükön elindulna. Aztán visszajön a kertbe és elindul egy másikon. A coach lesz a támaszod, kísérőd, felfedezőtársad.

Az elágazó ösvények kertjét bizonyos nézőpontból a jövőből érkező megoldások gondozzák, strukturálják. A sokféle jövő jelenbéli mintázatai (maguk az ösvények) teszik izgalmassá a szcenáreuta számára. Ilyen értelemben maga a szcenáriókészítés folyamata is visszahat a jelenre (problémákra és megoldási lehetőségekre): a megoldások valóban a jövőből érkeznek.

A szcenáriókészítés eredménye nem egyetlen precíz képe a jövőnek, hanem olyan alternatívák felvillantása, amelyek gyümölcsöző párbeszédhez vezetnek. Most induljunk el egy olyan ösvényen, melynek hat elágazása van! Tekintsünk vasárnapra, mint az élet iskolájában való tanulásról való elmélkedés szent idejére! Az önismeret mint tanulás fogalmi metaforából indulunk ki, majd eljutunk az iskola hat jövőbeli szcenáriójáig, hogy mint virtuális ösvényeken oda-vissza sétáljunk rajtuk.

Mi, ontológiai coachok hogy csináljuk? Megtanulható.

Forrás: Dr. Kollár József, Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport

---

Ez is jó kérdés? 7.: Mik az a metadesign?

Ez a remek klip kiváló példa, valódi metadesign: az előadó az illúzió mikéntjéről beszél, miközben illúziót hajt végre:
http://www.ted.com/talks/lang/hu/marco_tempest_a_magical_tale_with_augmented_reality.html

A coach és mediátor mint ontológia-designer (Részlet Dr. Kollár József cikkéből)

A biológus(!) Umberto Maturana szerint mi, emberi lények életünk különféle egymással összefüggő tereibe (munkahely-munkakapcsolatok, otthon-család) esztétikai tapasztalatok (hangok, színek, illatok, érzések) révén integrálódunk. A művészet kapcsol össze minket a legkülönfélébb társadalmi szerepeinkkel. A könyvek, filmek teszik vonzóvá, milyen például a menedzserlét, milyen férfinak, nőnek, szülőnek lenni.

A design a könyvekhez, filmekhez, zenéhez hasonlóan a technikai eszközöket teszi vonzóvá. Ugyanis önmagában nem elég egy telefonnak pusztán működnie, hanem a felhasználók elvárják azt is, hogy olyan aurája legyen, mint korábban a művészetnek volt.

Design nélkül képtelenek volnánk élményszerűen viszonyulni a környezetünkhöz és embertársainkhoz, nem lenne kedvünk kimenni az utcára, jóízűen beszélgetni az ismerőseinkkel. A design a művészi kreativitás eredménye. Ennek megfelelően azt mondhatjuk, hogy a tanácsadás design-ja pedig a felkészült coach kreativitásából származik. Hiszen a coach jó esetben nem csak megold valamit (problémát), hanem vonzóvá is teszi a megoldás folyamatát és az eredményét.

Képzeljünk magunk elé egy megszokott tanácsadást, mely úgy tekint a problémamegoldás folyamatára, mint egy mérnöki tervezésre, melynek során nem törődnek a termék (maga a problémamegoldás, vagy tanács) esztétikai vonatkozásaival, azaz a design-jával. Ilyen értelemben az output egy működő, de csúnya gép, ami a felhasználó számára semmiféle esztétikai élményt sem okoz.

Környezetünkkel szerves egységben élünk. A design által kiváltott esztétikai élmény a környezetünkkel való egyensúlyban, jó közérzetben és örömben nyilvánul meg. Ez az organikus egység azonban, gyakran önmagától semmivé foszlik. Hogyan lehetséges ez? A design sajnos maga is elavulhat: pl. az életkor előrehaladtával, vagy más közegbe kerülve változtatnunk kell a hajviseletünkön, öltözködésünkön, akár a mozdulatainkon. Ilyenkor tudatos beavatkozásra van szükségünk, amit mi (ontológiai coachok és mediátorok) metadesign-nak nevezünk.

Mi is a metadesign? A fenti példa alapján, ha tehát megértjük, hogy változtatnunk kell a hajviseletünkön, öltözködésünkön, mozdulatainkon és módosítunk is rajta, elérjük, hogy ismét harmóniába kerüljünk a környezetünkkel.
Ez maga a metadesign, azaz egy vadonatúj esztétikai ÉLMÉNY.

A metadesign elsőre nagyon hasonlít ahhoz, amit más iskolák gyakran önismeretnek neveznek, de valójában alapjaiban különbözik tőle. Az önismeret tudás, a metadesign egy élmény. Az önismeret pusztán mérnöki szemlélet. A metadesign az esztétikai értékeket is figyelembe vevő tervezői hozzáállás. Az önismeret esetén az előfeltételezés: a cél az, hogy valami jól működjön, a metadesign vonatkozásában az is szempont, hogy a jó működés milyen esztétikai élményt vált ki.

A coaching és a mediáció design-ja, abban nyilvánul meg, hogy a tanácsadás során nem csak elakadásokat hárítunk el, hanem esztétikai élményt is előidézünk, hiszen az ember nem csupán gép, a gép pedig nem élvezi a működést (vagyis azt, hogy az elakadását megoldották).

A metadesign művészetére jellemző, hogy céljaink elérése érdekében bármilyen eszközt bevethetünk, ami segít újraszőni környezetünk (boldogságunk) szétfoszlott hálóját. A designerek (coachok és mediátorok) a mindennapi élet poétái, akik eltérő esztétikai élmények formájában átélhető életstílusokat, identitásokat, technológiákat ajánlanak az elakadásban lévőknek (elavult design-tulajdonosoknak).

A coach és mediátor olyan metadesigner tehát, aki az önismeret helyett metadesignt kínál, hogy aztán a hozzá forduló saját magának tetszés szerint személyére szabja azt. A coaching olyan virtuális termék, amely a coachee számára épp oly valóságossá tehető, mint például a kezében tartott okostelefon. Személyiségének részévé válva kiterjeszti lehetőségeit, használata során a jövőt (mint úgynevezett „csábító ajánlatot” –erről a Mediáció rovat szeptemberi cikkében olvashatunk bővebben-) esztétikai élményként éli meg.

Az ontológi coaching és mediáció számára (éppen úgy mint Jonathan Ivesnek, az Apple tervezőjének) Dieter Rams design-filozófiája az irányadó kiindulópont. Szerinte a technológia fejlődése szüntelenül új lehetőségeket teremt az innovatív design-ra.

Az újító design mindig együtt változik a technikával, de nem válhat öncéllá. A jó design használhatóbbá teszi a terméket, melynek meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak, ezek nemcsak funkcionálisak, hanem pszichológiaiak és esztétikaiak. Úgy véli, hogy az esztétikai minőség elválaszthatatlan része az adott termék hasznosságának, hiszen nap, mint nap hatást gyakorol személyiségünkre és közérzetünkre. A jó design érthetővé teszi a terméket, önmagáért beszél, magától értetődővé válik. A jó design őszinte, nem próbálja innovatívabbnak, értékesebbnek, nagyobb szabásúnak beállítani magát, mint amilyen valójában. Nem csapja be vásárlóit beválthatatlan ígéretekkel. A jó design az utolsó részletig konzekvens. A gondos és pontos tervezés tisztelgés a fogyasztó előtt.

Rams szerint a jó design a lehető legkevesebb design. Különbséget tesz a jól ismert „A kevesebb több.” szlogen, és az általa kitalált „Kevesebb, de jobb.” között.

Az ontológia coaching és mediáció tehát Rams szellemében innovatív nyelvhasználata révén esztétika élményt generál, mely segít a hozzá forduló számára csábítóvá tenni a jelent és a jövőt. Ugyanakkor a coaching mint virtuális termék könnyen használható, felhasználóbarát, őszintén bemutatja a lehetőségeket, de nem nagyotmondással akarja eladni magát, és megjelenik benne egyfajta pontos tervezésben megnyilvánuló mérnöki szemlélet is.

Mindemellett a coaching és a mediáció (ilyen értelemben a valamennyi humántanácsadás) mint metadesign túlmutat a rams-i design-felfogáson, és jobban hasonlít az Apple által gyártott eszközök (iPod, iPhone, iPad) létmódjához.

---

Ez is jó kérdés? 6.: Mik azok a téves heurisztikák?

Kapcsolódó téma: Ez mind szerelem? 12.

Az ontológiai coaching célmeghatározása nem tér el a többi hasonló problémamegoldó módszertől, ami új, az a cél elérését követő állapot részletes leírására való törekevés. A megoldás következtében előállt új világ részletekbe menő elképzelése az első lépés, vagyis a coaching során a jövőből kiindulva érkezünk vissza a múltba, majd a jelenbe.

A coaching során rá kell ébresztenünk a hozzánk fordulókat arra, hogy milyen jellegzetes torzulások akadályozzák, meg őket abban, hogy használható jövőképet fessenek maguknak. Majd pedig olyan heurisztikákat kezdünk el közösen kidolgozni, amelyek lehetővé teszik, hogy a jövőt részletesen el tudják képzelni.

Heurisztikák: Leegyszerűsítő mechanizmusok eredményei, „ökölszabályok”. A heurisztika a lépésenként végrehajtandó, pontos eredményre vezető algoritmus ellentéte. Míg egy adekvát algoritmus lényegi ismérve a tévedhetetlenség, a heurisztikák általában csupán megközelítő pontosságú eredményt adnak. A heurisztikák jól használhatók az „először cselekszem”, illetve „megnézem” típusú problémamegoldás során, szemben az először részletesen „átgondolom” típusú módszerrel.

Ugyanakkor fontos szembenéznünk azzal, hogy gyakorta éppen a rosszul megválasztott heurisztikák teszik lehetetlenné a problémamegoldást. Ezeket a nem alkalmas, sőt éppen elakadáshoz vezető megoldásokat, mintákat, panelokat, szokásokat, rutinokat, problémamegoldási kliséket nevezzük téves heurisztikáknak. Sokszor éppen a környezetünkből jönnek: szüleink, nagyszüleink, tanáraink, barátaink, fogadatlan, vagy naiv tanácsadóink mérgeznek minket vele.

Bővebben a kurzusainkon: heurisztikák típusai, leleplezésük és kezelésük, új heurisztikák kitalálása és alkalmazása.

---

 

Ez is jó kérdés? 5.: Mi az az önismeret?

Az önismeret alapja a szabálykövetés, a szabályoktól való eltérés valójában új szabályok elfogadását jelenti. Van olyan szabály, amely betartója számára megvilágítja például az egyenlőségi viszonyokat (2+2 =4), más szabályo követése viszont elvezet ahhoz a konklúzióhoz, hogy az adott mennyiség milyen más mennyiséggel nem egyenlő (pl. 2+2≠5). A megfelelő önismeret egyik gátja az lehet, ha az adott személy megelégszik annak hajtogatásával, hogy „mi nem”, és nem lép be a „mi igen” megoldásterébe. De ez az állítás is átkeretezhető.

A 2+2 a 4-en kívül egyetlen más számmal sem egyenlő, ugyanakkor a 2+2≠5 típusú következtetések nem haszontalanok, hiszen konzisztensek azzal, hogy 2+2=4. Jobban értjük az utóbbit, ha az előbbi összefüggés birtokába jutunk. Ha képesek lennénk felsorolni, hogy 2+2 mivel nem egyenlő, akkor indirekt következtetés révén eljutnák ahhoz, hogy mivel igen. A 2+2 éppen úgy nem egyenlő 5-tel, mint 10-el stb. Az ontológiai coaching során feltesszük a coachee-nak (segítséget kérő) azt a kérdést, hogy „Mivel nem egyenlő 2+2?”.

A válaszokat összehasonlítjuk a valóságos problémákra adott rossz vagy kevésbé rossz válaszokkal, és akkor egy szokatlan szempontból feltárul a valóság szerkezete, úgynevezett ontológiája.

A mindennapi élet problémáira adott válaszok ugyanis nem ilyenek: sok rossz és kevésbé rossz válasz található a tökéletesen jó és rossz válaszok között. Ha felteszem azt a zárt kérdést, hogy 2+2 milyen egyetlen számmal egyenlő, akkor csak egy helyes válasz van: a 4. Ezzel szemben, ha azt kérdezem, hogy 2+2 mivel nem egyenlő, akkor elképesztően sok jó megoldás várható. Mindegyik más aspektusból láttatja az egyenlőtlenséget. Ezzel analóg nyitott kérdések a coaching során, hogy pl. „Kivel nem azonos ön?”.

Itt is meglehetősen sok nézőpontból mondhatja el, hogy kivel nem azonos, amely paradox módon sokat árul el arról, hogy ki ő valójában.

---

 

Ez is jó kérdés? 4.: Mi az a reziliencia?

Reziliencia: rugalmas alkalmazkodóképesség, a nehézségekkel való megküzdés képessége. Ez a képesség tanulható és állandóan fejleszthető.

Az ontológia coaching központi fogalma a reziliencia, mely két értelemmel bír:

1. A reziliencia az a mértéktartomány, amelyen belül az adott rendszer egyensúlyi állapotban marad a ráható erőkkel szemben;

2. Ha a külső erőhatás felborítja a rendszer belső egyensúlyát, akkor a reziliens szisztémák erre adaptívan reagálva képesek újra egyensúlyi állapotba kerülni.

Ebben az értelemben a reziliencia mértékét az a külső erő adja, amely a rendszert arra indítja, hogy újraszervezze önmagát. A „reziliencia” a „rezisztenciából” és az „inerciából”, létrehozott terminus, amely az adott rendszer képlékenységét, és ugyanakkor stabilitását fejezi ki. A reziliencia egyfajta rugalmas megbirkózási, vagy ellenállóképesség. Számos feltétel együttes fennállása szükséges a reziliens hozzáállás létrejöttéhez. A legfontosabb, hogy az adott személy a családján belül és kívül megértő, figyelmes szövetségesekkel rendelkezzék. Olyan szeretetteljes és támogató környezetben kell élnie, mely megfelelő szerepmodellekkel látja el, bátorítja, valamint segítséget nyújt számára a nehéz helyzetekben.

Még négy fontos követelménynek kell fennállnia, hogy valaki reziliens ágenssé váljék.

1. Olyan személy, aki képes megvalósítható célokat kitűzni, és ezekért folyamatosan tenni.

2. Tisztában van saját értékeivel, erősségeivel, vagyis pozitív énképpel bír, valamint

3. jó kommunikációs és problémamegoldó készséggel rendelkezik.

4. Kezelni tudja az (olykor heves) érzelmeit, és a rá ható erős impulzusokat.

A reziliens személy olyan holon (önálló rendszer és egyben egy rendszerbeli egység, azaz egyidejűleg rész és egész), aki képes megőrizni autonómiáját, ugyanakkor alárendelődni egy nagyobb közösségnek. A betegség nem más, mint az egyén valamely részének túlzott önérvényesítő törekvése. A párkapcsolat mint betegség: egy személy, szerep, tulajdonság torzító hatására beálló kellemetlen állapot, az autonómia átmeneti elvesztése. Erre adott nem adaptív (gyakran átgondolatlan) válasz a kimenekülés, vagyis a válás, ami nem oldja meg a problémák jó részét, sőt új problémák forrásává válhat.

Stresszhelyzetben egy szubegész (egy rendszerelem pl. a pár egyik tagja) rendszerint kitör a hierarchiában elfoglalt szerepéből, és az egész funkcióinak betöltésére törekszik (pl. egyedül, a társa kizárásával kívánja megoldani a problémát, nem kér külső, szakszerű segítséget sem).

A rögeszmék is olyan mentális holonok (rendszerek), amelyek az egész feletti hatalomra törnek, ami beteggé teszi a személyt. Olykor a józan ész is melegágyává válhat a lelki egyensúlyvesztésnek.

---

Ez is jó kérdés? 3.: Mi az a holon?

Holon: Az ontológiai coaching rendszerelméleti megközelítés, melyben Arthur Koestler holonikus szisztémákról szóló elméletének továbbfejlesztett változatát alkalmazzuk a válságkezelés során (Kollár: Vízen járni, Mentofaktúra kiadó, Budapest, 2010). A „holon” a görög „holosz” (egész), és a részt kifejező „on” szavak összekapcsolása révén létrehozott neologizmus. A szó egy olyan egészet jelöl, mely egyrészt részekre osztható, másrészt maga is egy nagyobb egész része. Stabil közbülső részrendszerekből könnyebben jönnek létre komplex struktúrák, mint pusztán alapelemekből. Az ily módon létrejövő bonyolult rendszerek nem hierarchikusan szerveződött merev szerkezetek, hanem plasztikus, holarchikus szisztémák. Az efféle rendszerekben a rész és egész világosan elkülöníthető egymástól, de nem abszolút értelemben. Az egész mindig egy nagyobb teljesség része, míg a rész egy kisebb egésze.

Szubholon: Szubegész. A holonikus szisztéma része. A részt általában töredéknek tekintjük, az egészet pedig teljességnek. A részek és egészek abszolút értelemben nem különíthetők el egymástól, köztes struktúrák: egy növekvő bonyolultságú rendszer egymásra épülő szintjei. A szisztéma alsóbb emeletéről nézve egészek, egy felsőbbről tekintve pedig részek. A holon a két arcú római istenre, Janusra hasonlít: a lefelé tekintő arc az autonóm főnöké,

a felfelé néző pedig az alárendelt szolgáé. Ez a kétarcúság minden hierarchia alrészeire jellemző tulajdonság. A bőrével határolt egyén egységes egész, mely a molekulák, sejtek, szövetek, szervek és szervrendszerek bonyolult hierarchiája. Az individuum, miközben részeiből felépülő teljesség, egyúttal az őt körülvevő különféle társadalmi hierachiák (család, iskola, munkahely, ország) része. A komplex rendszereket különféle, egymást átfedő hierarchiák jellemzik, ezek közül csupán egy a legmagasabb rangú vezető irányító tevékenysége. A személyek, családok és egyéb szervezetek félautonóm szubegészek szövevényes hierarchiájának tekinthetők, a hierarchia különféle szintjein elhelyezkedő szubegészeket holonoknak nevezzük.

---

Ez is jó kérdés? 2.: Mi az a bullshit?

Kapcsolódó bejegyzés: Tudni akarod, mitől ilyen torz a szomszédod?

Bullshit: Aki bullshitel, nem törődik azzal, hogy a mondandója igaz-e, vagy hamis, szemben a hazudozóval, aki tökéletesen tisztában van azzal, mi a valóság és egyben elferdíti azt. A naiv bullshitelő maga is elhiszi azt, amit mond, ilyen szempontból nem hazudik. A bullshit ilyen értelemben önáltatás.

Szó szerint a bullshit bikaszart jelent, ami a hímnemű állat emésztése során keletkezett salakanyag. Metaforikusan nyilván azt implikálja (a GONDOLKODÁS EMÉSZTÉS fogalmi metaforát alapul véve), hogy a hallgató szempontjából ezek a gondolatok semmit sem érnek, sőt ártalmasak.

A „bullshit” leggyakrabban a hallgatónak vagy nézőnek egy másik ember verbális vagy egyéb viselkedésére adott lekicsinylő reakciója. Érdekes kérdés, hogy miért nem azt mondjuk magyarul, hogy „amit gondolsz bikaszar”, hiszen látszólag megtehetnénk.

A mi olvasatunkban az angol-amerikai szó megtartása a bullshitelés nemzetközi jellegére utal, vagyis annak belátásra, hogy nem lokális jelenség, hanem világméretű, multinacionális vállalkozás. Egy olyan világban, ahol a rábeszélőgép hatékony működése az egyik fontos eszköze az érvényesülésnek, a bullshit fontos terméke a kulturális evolúciónak.

A bullshit becsapásra épül, hiszen azt sugallja, hogy a tudáséhségünket megszüntető (megemésztésre és megrágásra váró) gondolat, közben pedig nem más, mint salakanyag, amely valóján nem elégíti ki a tudás iránti vágyunkat, sőt megbetegít.

Az „Ezt nem veszem be”, „Etess ezzel mást!” metaforák egyebek mellett a bullshit visszautasítására szolgának. A bullshit sajátossága az, hogy mivel nem igazán törődik az állítás igazságértékével, gyakran az öncsalás eszköze is, vagyis a bullshitelő nem csupán mással, de magával is „megeteti” székletét, azaz akaratlanul is szarrágóvá válik.

Bullshit ellenszere: standardizáltság, szakértői tudás és algoritmusok, statisztikák és tudományosan igazolt tények.

Kérdezz rá: Milyen statisztikával támasztod alá, amit mondasz? Ki mondta, állítja, milyen szakterület szakértője (ugyanazon szakterületen szakért,amire a képesítése szól)? Ki akkreditálja a szakértőségét?

---

Ez is jó kérdés? 1.: Mi az, hogy erős ontológia?

Az ontológia problémája röviden összefoglalható. „Mi van?” A válasz is egyszerû: „Minden”. Ezt a választ mindenki elfogadja, csak abban nincs egyetértés, hogy mi az a minden. Amikor a hozzánk (coachokhoz és mediátorokhoz) fordulók arról kezdenek panaszkodni, hogy minden kezdeményezésük balul sül el, semmi sem sikerül, akkor óhatatlanul ontológusokká válnak. Amikor ezeket a kijelentéséket teszik,  implicit (burkolt, rejtett) módon azt sugallják, hogy az egész világ(uk) összeesküdött ellenük. A baj a világuk határait kezdte ki, és nem a világukon belül megoldható problémák egyike. Mikor megkíséreljük számba venni, hogy milyen dolgok és viszonyok rendszere a világuk, akkor kiderül, hogy olyan hatalmas és átláthatatlan univerzummal állunk szemben, amely eleve megismerhetetlen. Lehetetlen megküzdeni az ükszülõk, nagyszülõk, szülõk stb. árnyaival, mert ezeknek a világoknak a fõ szervezõ ereje a „sírfeliratok bájos zûrzavara”, vagyis a halott õsök virulens automatizmusai. Torz heurisztikák (szokások, panelek, rutinok, automatizmusok) és morális elõfeltevések szövik át meg át ezeket a „mindenségeket”. Más szavakkal: a hozzánk fordulók világai olyan erõs ontológiákra épülnek, amelyek ellenállnak minden átfogóbb változtatásnak, és szinte lehetetlen õket újra strukturálni.

Bővebben...

 

 

---

 

Kulcsszavak:

Ez is jó kérdés,
ROM Színház,
coach képzés, coachképzés, coach, coachok, coaching, mediátor, mediáció,
Coaching Fesztivál 2013.
iLoveSchool