Ez mind munka?
Déri Kriszti, folyton bővülő sorozata, nézz bele, itt az összes.

Nézd meg a többi tematikus blokkot is:
Ez mind mediáció?
Ez mind szerelem?
Ez mind stresszkezelés?

Ez mind munka?
10. Designgondolkodás

Így is lehet dolgozni...

Kapcsolódó cikk:

Hiányzik a design-szemlélet a hazai tanácsadói szakmából

A designgondolkodás vázlatos története

A hatvanas és hetvenes években kapott először nagy figyelmet a design-tevékenység, amelynek köszönhetően a nyolcvanas és kilencvenes években a design-szakmától különböző tevékenységi körökben is megjelent mint sokat ígérő módszer. Napjainkban más diszciplínák mellett, például a managementtel foglalkozó kutatók (annak érdekében, hogy megújítsák az általuk kutatott, tanított, nem ritkán a gyakorlatban művelt tudásterületet) is nagy figyelmet szentelnek a designgondolkodásnak. Például a szervezetei design, a stratégiai tervezés, a kutatástervezés mind olyan diszciplínák, melyekben egyaránt fontos szerepet kap a designgondolkodás.

A menedzserek megpróbálnak a designerekhez hasonló szemléletet elsajátítani, egyfajta designatitűddel viszonyulni a felmerülő problémákhoz. Számos szervezet kvázi-design-teammé alakítja önmagát. A szervezetek a designerekhez hasonlóan a kulturális változások interpretátoraiként és alakítóiként kezdik önmagukat identifikálni, és nem csupán úgy tekintettetek magukra, mint fogyasztói javak és szolgáltatások előállítóira. Mindez a piacgazdaság új kontextusában ölt testet, melynek két sajátos vonása a hierarchiák hálozatokká alakulása, valamint a bürokrácia teammunkává szelidülése. Merőben új kontextust teremt az a mód is, ahogy a kapitalizmus a hatvanas években (a hippi mozgalomban, ellenkultúrában) kiteljesedő támadásokat integrálja, és piedesztálra emeli a kreatív munkavégzést, az autonóm döntésekre épülő termelést, az önmeghaladás vágyát. A legértékesebb munkaköröket betöltő dolgozókat vagy szabadúszókat (Richard Florida szavaival) a kitüntetett „kreatív osztály” tagjainak sorába emelte. Charles Florida a The Rise of the Creative Class címú köny szerzője egyik írásában a zseni új típusát teszi meg a kreatív osztály paradigmatikus hősének: ez az új típusú hős (akiből Florida professzor szerint) harmincnyolc millió található Amerikában, olyan „zseni”, aki az alkotó munka mellett nem mond le az élet élvezetéről sem, hiszen olyan városban vállal csak munkát, ahol jelen van a három T. A  high tech,  a tolereancia és a talentum, vagyis az innováció nagyvárosaiban a bohém technonomádok szórakozva dolgoznak és dolgozva szórakoznak.

A designgondolkodást számos egyetemen tanítják: például Stanford University, Oxford University, Tempel University, University of Toronto, Case Western Reserve University stb. Ugyanakkor egyetlen általunk ismert egyetemen sincs átfogó, integratív designképzés. A designgondolkodás különféle egymástól távol eső diszciplínákban jelen van, egyes egyetemek kisebb-nagyobb intézeteiben oktatják, de tudtunkkal egyetlen designgondolkodásra épülő egyetem sem működik a nemzetközi piacon.

A designdolkodást különféle szakmába integrálják. Például: Stratégia és innováció, Szervezeti leadership, Globális business, Leadership és management, Emberi tényezők és technológia stb.

Forrás: PhD Dr. Kollár József

Ez mind munka?
9. Tudásmegosztó: Helló, itt az információs társadalom!

Ha változik a világ, természetesen nekünk is változtatnunk kell. A veszély abban rejlik, ha minden helyzetet kivételesnek látunk, olyannak, amely a korábbi értékeinkhez nem illeszkedik. Hamar lelkesedünk és dolgavégezetlenül tovább is állunk. Hajszoljuk az újat, nem vagyunk elegek önmagunknak.
Más szempontból viszont rendszerint azoknak a dolognak, létformáknak, ismeretköröknek, szakmáknak válunk a szakértőivé, amelyeket ismerünk, értünk, megszoktunk, uralni tudunk, megtanultunk élvezni, elköteleződtünk mellettük. Ebből azonban még önmagában nem következik, hogy jó ember, csak az, aki következetes, "elvhű", egyszóval hagyományos értelemben konzisztens életet él.

Egy jól képzett (ontological) coach számára a cél, a hozzáfordulók személyes világának lakhatóbbá tétele, a meglévőn belül található létformák, valamint cselekvési minták alakítása, és nem utópisztikus valóságok életre hívása. Az ontológiai alapú gondolkodást elfogadó ember (pl. az így képzett tanácsadó) a kultúra bérlője és bérbeadója egyben.
Tudatában van annak, hogy az általa létrehozott ontológiák (világok és azok elemei, valamint szabályai) nem vadonatúj világok, vagyis nem a magántulajdonai, amiket kényére-kedvére berendezhet a tanácsot kérők számára. Az elődeitől bérbe vett világokat adja ki a hozzá fordulóknak, úgy hogy a bérleményen rajta hagyja a stílusát, vagyis azt a módot, ahogy lakni tud egy olyan világban, ami nem az övé.
Megtanítja újrahasznosítani a már meglévőt, barkácsolni abból, ami kéznél van, segít az időt megélni és gazdálkodni vele, valamint közösen feltalálni és szabadalmaztatni a hétköznapit. Az ontológiai alapon képzett tanácsadó kivezeti a hozzá fordulót a rákényszerített kommunikációs zónákból, szabad teret és szokatlan ritmust teremt a köznapok monotóniájából.
Alternatív forgatókönyveket talál ki, melyek lehetővé teszik a hozzá fordulók számára, hogy máshogy rendezzék, és más szerepeket játszanak el életük filmjében. "A forgatókönyvírás az egyik legfontosabb mozzanat, amely segítségével fenntartható az invenciózusságnak és a mobilitásnak az a szintje, mely az úgynevezett piacgazdaság dinamikus aurájához szükséges" (Bourriaud).

Mindezt együtt teszi, álmodja mindazokkal, akiknek profi életberendezőre van szükségük egy-egy kivételes pillanatban.

 

PhD Dr. Kollár József, az International Association of Coaching and Mediation elnöke, mester coach / Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport

Miért nem ad a coach közvetlenül tanácsot? Erre is választ ad választ a lenti előadás. Szélesebb értelemben arra is keresi a megfejtést, mi ösztönöz bennünket a munkára. Dan Ariely, viselkedés közgazdaságtan kutató bemutat két kísérletet, melyek felfedik a meglepő és összetett kapcsolatunkat a munkánkban található jelentéssel:

http://www.ted.com/talks/lang/hu/dan_ariely_what_makes_us_feel_good_about_our_work.html?embed=true

Ez mind munka?
8. "Észmunka"

Kapcsolódó bejegyzések: Mi az az abdukció?
Könyvajánló: Ismeri a módszeremet?

Az eredeti megoldások akkor születnek, amikor bemenethez olyan nem illeszkedő emlékeket hívunk elő, amelyek nem várt, de sikeres megoldáshoz vezetnek. A kreativitás melegágya tehát az a helyzet, amikor az előzetes elvárásainkhoz nem illeszkedik a probléma, vagyis furcsa szituációba kerülünk. A furcsaság viszont kíváncsivá tesz bennünket, ami arra indít, hogy új válaszokat keressünk a felmerülő kérdésre. Ezeknek a magyarázatoknak a megalkotása jelenti a tanulással egybekötött problémamegoldást.

Ahhoz, hogy a nem várt problémák megoldása során eredetiek legyünk, sok időt kell előzetesen a kreativitásunk fejlesztésével eltöltenünk.

Az improvizációt magas szinten művelő zenészek évekig gyakorolják a zene ABC-jét. A profi futballisták rengeteg időt töltenek egy-egy mozdulat tökélyre fejlesztésével. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése még nem tesz bennünket képessé azonnali problémáink megoldására, ugyanakkor elengedhetetlen feltételei a (nem a közeli jövőben bekövetkező) sikernek. Az efféle probléma-megoldási módot panda-stratégiának hívjuk.

Az óriáspandának van egy speciális hüvelykujja, amellyel az étkezés során szétmorzsolja a bambuszt. Ez a híres hüvelykujj az evolúció által gyártott melléktermék, amely akkor vált hasznossá, amikor az első pandák találkoztak a bambusszal.

A panda hüvelykujja hasonlít a templomok ívsávjaihoz, amelyek eredendően statikai kényszereknek köszönhetik létüket, az hogy festeni kezdtek rájuk, melléktermék. Tehát nem azért alkották őket, hogy festhessenek rájuk, hanem azért festettek rájuk, mert ott voltak. A panda bambuszmorzsolgató hüvelykujja és a kidíszített boltív egyaránt melléktermék, megoldás a jövőből.

A Panda-stratégia©® a dinamikus időfelfogáshoz illeszkedik. Aktívan(!) várjuk, hogy a jövő meghozza a megoldást, vagyis folyamatosan fejlesztjük a kompetenciáinkat, ami lehetővé teszi, hogy érzékennyé váljunk a megoldások kiszűrésére. „Várakozás közben” megtanuljuk megkülönböztetni a hatásos és a működésképtelen megoldásokat.

 

További információk a képzéseinken.

 

PhD Dr. Kollár József
Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport szakmai vezetője, az International Association of Coaching and Mediation (IACM) elnöke
az Iskola a Magyar Coachszövetség KA aranyfokozatú támogatója

Parodisztikus jelenet az észmunkáról:

Ez mind munka?
7. Flow

Hitted volna hogy a boldogság, az áramlatélmény forrása éppen a munka volna? Ugye nehezen fogadod ezt el, miközben napi csatádat vívod a rossz kedvű közértessel, a téged folyton átverő, csak a pénzedet kihajtó vállalkozókkal, a rosszakaratú, gáncsoskodó kollégáiddal és a konkurenciáddal?

Csíkszentmihályi Mihály a flow-ról

http://www.ted.com/talks/lang/hu/mihaly_csikszentmihalyi_on_flow.html

Kapcsolódó könyvajánló: Élni jó!

"Veszélyes, ha nem vagy okos, sosem leszel esélyes!":

Ez mind munka?
6. Házimunka

Ezt a témát mindenki ismeri, aki csinálja, aki pedig van olyan szerencsés, hogy kimaradhat, ezúttal is fogadja melegen üdvözöletünket :)
Tartok attól, hogy egyetlen gyerek sem ébred úgy, hogy kitalálta a maga számára legideálisabb munkát és karriert, vagyis a háztartásban végzett legkülönfélébb munkák vonzzák. Sőt, a felnőttek sem tartják túl viccesnek az ezzel elvesztegetett időt. Klassz kihívás, igazi coach-munka lenne éppen ezért eladni a házimunkát mint vonzó víziót, "csábító" ajánlatot. Küldök hozzá egy kísérleti mintát, mi a véleményetek? :)

• Joe Smith felfedi a tökéletes papír kéztörlőhasználat titkát:

http://www.ted.com/talks/lang/hu/joe_smith_how_to_use_a_paper_towel.html

• Ez is egy lehetséges verzió, ha még nem is a legtökéletesebb. A "super women" mint takarítónő:

• Amíg egy jó coach nem adja el nekünk a takarítás felemelő élményét, Cseh Tamás bemutatja, hogyan hagyd magad elbűvölni:

• Megtaláltam: ez a téma is kontextusfüggő! Egy jó keretben még ennek is lehet jó vége:)

Ez mind munka?
5. Munkaalkoholizmus: Munka és a magánélet egyensúlya

A munka és a magánélet közti egyensúly Nigel Marsh szerint túlságosan is fontos ahhoz, semmint hogy a munkaadónkra hagyjuk, hogy döntsön felőle. A TEDxSydney -nél tartott előadásában Marsh felvázolja az ideális napot, amelyben megvan az egyensúly a családra, a magánéletre és a munkára fordított idő között, és ad némi biztatást is a megvalósításához:

http://www.ted.com/talks/lang/hu/nigel_marsh_how_to_make_work_life_balance_work.html

Munkaalkoholizmus ellen ünnepek:

Mindenki egyért, a coach mindenkiért: A hetedik napon „pihenhetsz”!

Kapcsolódó cikkünk: Mi az a jövőszcenárió?

A közelgő ünnepeink kapcsán elgondolkodtunk azon, mi szükség az ünnepekre, mi a funkciója a rítusainknak, mi a haszna a haszontalannak látszó pihenőidőnek. Coachként képesek vagyunk megmutatni az utat, hogy nemcsak a naptárban található dátumok alkalmával érezhetjük a teljesebb élet örömeit. Akkor is hozzá tudjuk segíteni ehhez a tanácsot kérőt, ha erre ő ebben a pillanatban egy szemernyi esélyt sem lát.

• Boldog ünnepeket!

Mit is szoktunk kívánni egymásnak egy-egy ünnep kapcsán? Boldog születésnapot, boldog párkapcsolatot, boldog házasságot, boldog új esztendőt, boldog családi életet, hosszú, boldog éveket. A legkülönfélébb alkalmakkor tehát sok boldogságot.

Nem is tudjuk, hogy ezek a kívánságok mindegyike úgynevezett jövőszcenáriók, jövőre vonatkozó forgatókönyvek. Ilyen értelemben nagyon is hasznos dolgok. Maga a coach nélküli coaching. Sietve teszem hozzá, hogy nemcsak a pozitív szcenárióknak van létjogosultsága, hanem a várható negatív kifejletek fogadására való felkészülésnek is óriási jelentősége van.

Az információs társadalomban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy az elakadásban („boldogtalan vagyok”), vagy súlyosabb estben, krízisben lévő embereknek igenis tudsz boldogságot ajándékozni.

Abban lehet ugyanis segíteni, hogy kimondjuk, pontosan mit kívánunk megtenni, mivé szeretnénk változni, hogyan akarunk élni és mindez mit ér meg számunkra. Az így keletkező kontrollÉLMÉNY maga a boldogság.

A coach-ság nem egy bürokratikus eszközökkel szabályozható és ezzel megnyomorítható szakma. A coaching több mint tudomány, művészet. A tudatos akarat illúziója.

• "Minek szidnád a tegnapot? Inkább csinálj magadnak jó előre még egy szép napot" (Demjén Ferenc dalszövege a Bergendy együttes előadásában; 1976.)
  

Mint már arról nagyon sokszor írtunk, a vallástalan emberek profán (mindennapi) életterét és –idejét is a szent maradványai foglalják keretbe. A „kollektív tudattalanban” elfojtva ott található a keresztény vasárnapok értékvilága. A vasárnap a mi olvasatunkban az üdvösségedről szól akkor is, ha csöppet sem vagy vallásos.

Az üdvösség igen tág értelemben azt jelenti, hogy a nap egy szakaszában arról a személyről gondolkodsz, akivé válni szeretnél. Te magad is tanácsadóvá, támogatóvá, támasszá.

• A mai ünnepeink és rítusaink alapjai
  

A vasárnap Jézus feltámadására, és a pünkösdre emlékezteti a tájékozott hívőket. Krisztus mennybemenetelét követően a keresztények a hét első és utolsó napján gyűltek össze, ezt hívja a hagyomány az Úr napjának. A kereszténység nem más, mint az üdvösség útja, kezdőpontja az apostolok tanúságtétele a názáreti Jézusról, Isten Fiáról, aki meghalt, majd a harmadik napon feltámadt. „Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. A keresztény út a tanúságtételre, Jézus Krisztusra való emlékezésre, a lelki megismerésre, az apokaliptikus várakozásra és az evangéliumi etikára épül. Az üdvösség az a folyamat, amelyben megszabadítja Isten az embereket azoktól dolgoktól, amik megakadályozzák őket abban, hogy részesüljenek teljes áldásában, s az ezzel járó végtelen és örökké tartó örömben. A feltámadás vasárnapja az apostolok számára a lét értelmének belátása, a valódi tanulás kezdete volt. A vasárnap tehát nem csupán „vásárnap” a keresztények számára, hanem a tanúságtételből származó hit megerősítése, megújítása, a tanúságtételre való emlékezés, a szentségben történő ünnepi tanulás.

A vasárnap ebben az értelemben (az üdvösségre való) termékeny várakozás napja. Az ünnepeink mindegyike értelmes várakozás, felkészülés, tanulás.

• Az ünneplés célja és funkciója
  

A vasárnap tehát az a nap, amikor önmagad „megváltásán” fáradozol. Kissé profánul fogalmazva, vasárnap az a pihenőnap, amikor ráérsz a megváltás aktuális feltételein úgy változtatni, hogy növekedjék személyes üdvözülésed valószínűsége. Vasárnapon a cél nem szentesít semmiféle eszközt, te magad vagy a szent cél. A szent nem más, mint az a személy, akit kiemelnek, vagy kiemeli magát eszközlétéből, és mint szent célra tekint életére. Kicsit kiválik, megáll, körülnéz, áttekint a „szent”-tel összhangban. „Szent”-nek lenni azt jelenti: elkülönítettnek lenni. A hetedik napon, aktív pihenésként profán léted szent keretének létrehívásán és megújításán fáradozol.

Egyszerűen fogalmazva, a vasárnap (és az ünnepnapok, az ünneplés) az a szent idő és tér, amikor és amelyben jövőszcenáriókat alkothatsz önmagadra vonatkozóan, miközben egy időre megszabadulsz a mindennapi problémák terhétől.

• Az ünnep mint a jövőszcenáriók készítésének munkanapja
  

A szcenáriók hatékony eszközök hosszú távú előrejelzések készítésére egy olyan világban, amelyet nagyfokú bizonytalanság jellemez. Amikor nagy valószínűséggel előre jelezhető a jövő, nincs szükség szcenárióra. Az előrejelzéssel és a projekcióval szemben a szcenárió nem az aktuális trendet vetíti a jövőbe. Kevés tény és sok elméleti előfeltevés jellemzi. Nem a jelenlegi problémákból halad a jövőbeli megoldások felé! A szcenáriók az úgynevezett dinamikus idő gyermekei, ahol „megoldások keresik a problémákat, válaszok a kérdéseket”. Viccesebben és szemléletesebben az is mondhatnám, itt bizony a folt találja meg a zsákját és nem fordítva.

A szcenáriók történetek arról, hogy holnap milyen lesz a világ, segítenek annak megértésében, hogy mit kell a jelenben változatnunk ahhoz, hogy az elképzelt jövőt elérjük, vagy elkerüljük. A szcenárió olyan jövőbéli megoldás, amelyhez hozzáigazítjuk jelenbéli problémáinkat. Az egymás mellett létező szcenáriók léte rávilágít arra, hogy több ösvény vagy út vezet a jövőbe.

• Coachom, coachom, mond meg nékem, melyik a helyes út?!
  

Valószínűsíthetően egyik szcenárió, a jövőkép egyetlen verziója sem fog tiszta formában megvalósulni.

A különféle egymásnak ellentmondó, vagy részben átfedő gyenge ontológia (merev szokások helyett rugalmas alkalmazkodás, az ötéves terveket felváltó ötletelés képessége, a nyílegyenes utak mellett a felfedezés örömét tartogató bolyongás) jobban kifejezi világunk komplexitását. Az elágazó ösvények kertje a szcenáriókészítés metaforikus helye. A szcenáriókészítő (az elakadásban lévő, segítséget kérő, tanácsra, de legalábbis egy belső hangra váró, másképpen talán éppen te magad) a kertben sétálgatva képzeletben rálép a különféle jövőkbe vezető ösvényekre (azok elágazásaiba), és a részletekbe nem bonyolódva elképzeli, hogy hová érne, ha valamelyikükön elindulna. Aztán visszajön a kertbe és elindul egy másikon. A coach lesz a támaszod, kísérőd, felfedezőtársad.

Az elágazó ösvények kertjét bizonyos nézőpontból a jövőből érkező megoldások gondozzák, strukturálják. A sokféle jövő jelenbéli mintázatai (maguk az ösvények) teszik izgalmassá a szcenáreuta számára. Ilyen értelemben maga a szcenáriókészítés folyamata is visszahat a jelenre (problémákra és megoldási lehetőségekre): a megoldások valóban a jövőből érkeznek.

• Önismeret nélkül nem megy
  

A szcenáriókészítés eredménye nem egyetlen precíz képe a jövőnek, hanem olyan alternatívák felvillantása, amelyek gyümölcsöző párbeszédhez vezetnek. Most induljunk el egy olyan ösvényen, melynek hat elágazása van! Tekintsünk vasárnapra, mint az élet iskolájában való tanulásról való elmélkedés szent idejére! Az önismeret mint tanulás fogalmi metaforából indulunk ki, majd eljutunk az iskola hat jövőbeli szcenáriójáig, hogy mint virtuális ösvényeken oda-vissza sétáljunk rajtuk.

Első elágazás: Bürokratikus iskolarendszer. Ebben a szisztémában az éned mint tanár a katedrán áll majd, az előzetes élettervet (tantervet) precízen betartva jéghideg objektivitással tanítja és tanulja életed történetét. Még inkább előre jelezhetővé válik a viselkedésed.

Bízhatsz abban, ha nem változnak radikálisan a körülmények, akkor (és csak akkor) napról-napra közelebb kerülsz az üdvösséghez, azaz vágyott önmagadhoz, aki pontos, objektív, megbízható, de kissé nehézkes és merev.

• Az Elágazó ösvények kertjének 2. elágazása
  

Második elágazás: a piaci modell kiterjesztése az iskolában. Csak a hasznos „tantárgyak” iránt érdeklődsz majd, a többi órán nem figyelsz, vagy ellógod őket. Énedre úgy tekintesz, mint egy menedzserre, aki még innovatívabbá tehető a tanulás által. Azzá szeretnél válni, aki még sikeresebb az élet különféle piacain, legyen az magán vagy közélet, szórakozás vagy munka. Az érdekel, amiből a jövőben profitálni tudsz majd, hiszen tisztában vagy vele, hogy a profit befektetés a jövőbe. Kedvenc tantárgyad a kreatív rombolás (ezt mi, cselekvésközpontú, vagy más néven ontológiai coachok és mediátorok kreatív destrukciónak hívjuk). Tudod, hogy aki ma vagy, az holnap már változatlan formájában nem lesz versenyképes.

• Az Elágazó ösvények kertjének 3. elágazása
  

A harmadik elágazás: az iskola mint a társadalom szervező centruma. Hesse Üveggyöngyjáték című regényében a Nagy Hagyományt őrző, boldog elszigeteltségben élő művészek és értelmiségiek a bölcsességnek és szépségnek szentelik életüket. A regény főszereplője, az üveggyöngyjáték legnagyobb mestere, azonban visszatér az alantas, köznapi és pénzsóvár valósághoz, hogy tudása révén változtasson rajta, azaz bölcsebbé és esztétikailag kifinomultabbá, egy szóval: élhetőbbé tegye. Az információs társadalomban nagyobb szükség van a tudásra, mint eddig bármikor. Ha ezt a szcenáriót választod, akkor a jövőben több időd kell szánnod tudásod gyarapítására, a Nagy Hagyomány megismerésére, hogy aztán új ismereteidet megoszthasd a többiekkel. A külső és belső valóság komplexitásának megértéséhez, kontrollálásához és átalakításához átfogó, eleven műveltségre, sokféle kompetenciára lesz szükséged!

• Az Elágazó ösvények kertjének 4. elágazása
  

A negyedik elágazás: az iskola mint tanuló szervezet. Nem halott, hanem élő hagyományra van szükséged! Olyan tudásra, amely eszközként szolgál (a jelen hallgatólagos tudásában már benne rejlő) jövőbeli tudás létrehozására. Olyan tudás birtokába kell jutnod a tan-órák alatt, amely képessé tesz annak előrejelzésére, hogy milyen új tudásra lesz szükséged. Fő feladatod a tervszerű innovációra használható tudás áramoltatására való képesség kifejlesztése. A környezetteddel való interakció során a tudás menedzselése válik a legfontosabb feladatoddá. Identitásodat tehát a tudás menedzselése és innovatív felhasználása konstituálja (szívből kívánjuk neked).

• Az Elágazó ösvények kertjének 5. elágazása
  

Ötödig elágazás: az iskola mint tanuló hálózat. Ha ezt a szcenáriót választod, akkor meg kell tanulnod észrevenni a hálózatok különféle részein felbukkanó furcsa mintázatokban a már „megtörtént jövőt”. Magadra is úgy tekints, mint hálózatra a hálózatban, melynek a jelen struktúráit megtörő mintázatai jelzik, hogy a jövő már megérkezett, ha még nem is vált láthatóvá. Azaz más vagy, mint amit magadról gondolsz, mert jövőbeli éned implicit módon már jelen van. A különféle áramlások (tőke-, információ-, technológiai, művészeti, szervezeti stb. áramok) tükrében homályosan már láthatod jövendő arcodat. Az információs társdalom megtanít arra, hogy „kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, vagyunk is, meg nem vagyunk”. Vagyis csak a folytonos változás állandó. Ma még az vagy, aki holnap már nem lehetsz, egyik identitás-variánst követi a másik.

• Az Elágazó ösvények kertjének 6. elágazása
  

Hatodik elágazás: tanár nélküli iskola. Úgy kell gondolnod magadra, mint egy központi irányítás nélküli, decentralizált organizmusra, melynek funkcionális egységei önállóan menedzselik a rájuk bízott területeket. Ezek külön-külön képesek autonóm döntéshozásra, és ha kompetenciáikat meghaladja az adott probléma megoldása, akkor kooperációra. A tanár nélküli tanulásban a tanító szerep csupán egy fontos funkció a rendszeren belül, ahová a szituációnak megfelelően bármelyik alrendszer betöltődhet. Amikor apaként kell helytállni, akkor az apa-alrendszer, amikor társként a társ látja el a tanár-szerepet. Ennek a szcenáriónak az elfogadása előfeltételezi annak tudását, hogy a központi irányításnak az információs társadalomban befellegzett.

• Élet az Elágazó ösvények kertjében és azon is túl
  

Coachként arra törekszünk, hogy megtanítsuk neked, hogyan fogadd el a nehézségeket mint az élet iskolájában való tanulás természetes  velejáróját. Ha jól dolgozunk, megszereted az Elágazó ösvények kertjében való bolyongást, vagy amit korábban problémamegoldásnak hittél, szelíd motorozássá alakul, rejtélyes utazássá, amit egészen biztosan még élvezni is tudsz.

A kalandtúrára azonban be kell melegítened. Várnak az ünnepek. Felkészülés az ünnepekre!
És ne kezd megint:

Ez mind munka?
4. Karriermunka: munka a karrierért, karrier a munkában, karrier-coaching

Beharangozó: szerdán, a Mentofaktúra (szellemi műhely) sorozatunkban a karrierről beszélgetünk: Nesze neked karrier! címmel.

Te milyen karriert választottál? Mi várhat még rád? :)

Karrier és a karrier-coaching (Forrás: Dr. Kollár József)

Kapcsolódó beszélgetés: Kell-e nekünk önismeret?

Az önismeret egyik nagyon fontos feltétele a sikeres karriernek. Mindkettőnek alapja a szabálykövetés, a szabályoktól való eltérés valójában új szabályok elfogadását jelenti. Van olyan szabály, amely betartója számára megvilágítja például az egyenlőségi viszonyokat (2+2 =4), más szabályok követése viszont elvezet ahhoz a konklúzióhoz, hogy az adott mennyiség milyen más mennyiséggel nem egyenlő (pl. 2+2≠5). A sikeres karrier, a megfelelő önismeret egyik gátja az lehet, ha az adott személy megelégszik annak hajtogatásával, hogy „mi nem”, és nem lép be a „mi igen” megoldásterébe. De ez az állítás is átkeretezhető. A 2+2 a 4-en kívül egyetlen más számmal sem egyenlő, ugyanakkor a 2+2≠5 típusú következtetések nem haszontalanok, hiszen konzisztensek azzal, hogy 2+2=4. Jobban értjük az utóbbit, ha az előbbi összefüggés birtokába jutunk. Ha képesek lennénk felsorolni, hogy 2+2 mivel nem egyenlő, akkor indirekt következtetés révén eljutnák ahhoz, hogy mivel igen. A 2+2 éppen úgy nem egyenlő 5-tel, mint 10-el stb. A coaching során feltesszük a coachee-nak azt a kérdést, hogy „Mivel nem egyenlő 2+2?”. A válaszokat összehasonlítjuk a valóságos problémákra adott rossz vagy kevésbé rossz válaszokkal, és akkor egy szokatlan szempontból feltárul a valóság szerkezete, úgynevezett ontológiája. A mindennapi élet problémáira adott válaszok ugyanis nem ilyenek: sok rossz és kevésbé rossz válasz található a tökéletesen jó és rossz válaszok között. Ha felteszem azt a zárt kérdést, hogy 2+2 milyen egyetlen számmal egyenlő, akkor csak egy helyes válasz van: a 4. Ezzel szemben, ha azt kérdezem, hogy 2+2 mivel nem egyenlő, akkor elképesztően sok jó megoldás várható. Mindegyik más aspektusból láttatja az egyenlőtlenséget. Ezzel analóg nyitott kérdések a coaching során, hogy „Kivel nem azonos ön?”, „Milyen karriert nem szeretne befutni?”. Itt is meglehetősen sok nézőpontból mondhatja el a coachee, hogy kivel nem azonos, amely paradox módon sokat árul el arról, hogy ki ő valójában. Utóbbi coaching-eljárás a problémamegoldás úgynevezett szemetesláda-modelljébe illeszkedik. Akkor beszélhetünk a problémamegoldás szemetesláda-modelljéről, amikor nem világosak a döntéshozók preferenciái, nincs rendelkezésre álló módszer, és állandóan váltják egymást a döntéshozók. A szemetesláda a döntési helyzet metaforája (vagyis a döntési helyzet mint szemetesláda), melybe az idő dobálja bele a megoldásokat, a problémákat és a problémamegoldókat. Azaz van egy szituáció, amelyben sürgősen dönteni kell, rendelkezésre állnak valamilyen válaszok, amelyek esetleges módon kapcsolódnak az éppen felmerülő kérdésekhez, és vannak válaszadók, akik adott (ilyen vagy olyan) kompetenciáik birtokában megpróbálják rövid időn belül összekapcsolni a válaszokat és a kérdéseket. Tekintsük a coaching-ülést egy döntési szituációnak, amelybe mindenféle választ dobált az idő (arról egészen biztosan sokat tud az ügyfél, hogy ő kivel nem azonos, milyen karriert nem szeretne, hogyan nem tudja elérni, amit akar stb.). A coach feltesz egy azzal analóg kérdést, hogy 2+2 mivel nem egyenlő, amire biztosan sok válasz található az éppen aktuális szemetesvödörben. Tehát a csomó értéktelennek tűnő válaszhoz olyan kérdést talál a coach a kukában, amely a coachee számára a problémamegoldás élményét, a kontroll illúzióját biztosítja, indirekt válaszokat arra vonatkozóan, hogy ki az ügyfél, és milyen módon képzeli el a karrierjét. Az a mód, ahogyan a coachee a kukában kotorászik, sokban segít a coachnak abban, hogy megtervezze a coaching további menetét, hogy a coachee végül válaszolni tudjon legalább néhány ahhoz hasonló kérdésre is, hogy 2+2 mivel egyenlő.

Ez mind munka?
3. Irodai anti-munka?

Jason Fried szélsőséges nézeteket vall a munkáról: szerinte az iroda nem megfelelő hely ehhez. A TEDxMidwest alkalmából bemutatja a főbb problémákat (M&M-nek hívja őket) és három javaslattal is előrukkol, hogy a munka valóban munka legyen:

http://www.ted.com/talks/lang/hu/jason_fried_why_work_doesn_t_happen_at_work.html

"Olyan munkát szeretnék...":

Ez mind munka?
2. Vállalkozói munka (szolgáltatói munka :)

Pénz, pénz, pénz... és a rúter-stratégia (Forrás: Dr. Kollár József)

Képzeljünk el egy visszafelé lejátszott filmrészletet, melyben az információs társadalom tarajos hullámai a jövőből rázúdulnak a jelenbe csituló ipari korszak, valamint a mezőgazdasági társadalom szelíden ringató hullámaira, hogy azután elenyésszenek a távoli múltban! Ebben a fenséges posztmodern vízióban a hullámok hátán szörfölnek a jövőből a problémákra éhes válaszok, hogy az ide-oda cikázó kérdésekre vessék magukat, és azután jóllakottan eltűnjenek a múlt homályában. Olyan korszakban élünk, melyben „óriások harcolnak” egymással, a változás két áradata csap össze: az ipari és az információs társadalom toronymagas hullámai. A mezőgazdasági társadalom már régóta nem tud részt venni az óriások harcában. Közép-Kelet-Európa idejéből nézve ez a háború részben a jövőben játszódik, vagyis az Egyesült Államokban, ahol hatalmas méretű válságokat generál, melyek idővel ide is elérnek. Az egymáshoz csapódó hullámok határozzák meg személyes kapcsolatainkat, a családról alkotott elképzeléseinket, a munkához való viszonyunkat, erkölcsi értékeinket, gazdasági életünket. A két óriás harca elsősorban bennünk zajlik: egyszerre vagyunk az ipari és az információs társadalom polgárai. Az ipari társadalom toronymagas hullámai már a múltban hömpölyögnek, a jövőből egyre kisebb hullámai érkeznek a jelen felé. A mezőgazdasági társadalom összes nagy és közepes hulláma már a megszépíthető múltban ring, míg az információs társadalom legnagyobb hullámai még a jövőből áradnak felénk, szemben a múltban található kis hullámocskáival. A két áradatnak a látszat ellenére teljesen más a szerkezete. Az ipari társadalom radikálisan elválasztja egymástól a termelést és a fogyasztást. A piac olyan kapcsolótáblaként funkcionál, amely összeköti a termelőt a fogyasztóval, és lehetővé teszi az áruk szabad cseréjét. A piac irányítói szükségképpen kitüntetett helyzetben kerülnek, üzletszerű viselkedésük paradigmául szolgál, nem csupán a piaci mechanizmuson belül, de a személyes kapcsolatok viszonyrendszerében is. Az ipari társadalom embere kettős kötésben szenved, termelőként fegyelmezettnek, puritánnak, csapatjátékosnak, önmegtartóztatónak kell lennie, viszont fogyasztóként arra sarkallják, hogy fegyelmezetlenül szórja a pénz, azonnali kielégülésre törekedjen, legyen önző, ne törődjön a jövővel. Az ipari társadalom szabványosítja, a munkamegosztás révén specialistákká formálja az embereket. A problémamegoldás tehát részekre bontás, és algoritmizált összeszerelés. Az idő szinkronizálása révén hatékonyabbá válik a fogyasztók és a termelők közötti árucsere. Az órához igazított élet teljesen újfajta idő- és térélmény birtokába juttatja az ipari korszak lakóit. A hatékonyság mint végcél a korszakot arra indítja, hogy az emberek életét a gépek ritmusához igazítsák. A lineáris időfogalom elfogadásából adódóan „az időt kezdték úgy felfogni, mint egy országutat” melyen a múltból haladunk a jelenen át a jövő felé. Az ipari társadalom koncentrálja a munkát, a népességet, az energiaforrásokat, a pénzt. Mindent áthat a nagyság kultusza: a hatalmas méretű üzemekben a termelés maximalizálására törekednek. Egyebek mellett centralizálják a bankrendszert és a kormányzást. A korszak paradigmatikus figurája a menedzser mint mérnök, hiszen a világ javításra és fejlesztésre váró gépezetek sokaságából áll. Az információs társadalom fent bemutatott alapelvek mindegyikét támadja. Vagyis: de-standardizál, de-specializál, de-szinkronizál, de-koncentrál, de-maximalizál, de-centralizál. Az információs korszakban az „új gazdaság" és a hagyományos egyre jobban elszakad egymástól: az előbbiben nőnek, utóbbiban csökkenek a bérek. Ahhoz hogy sikeresek legyünk, azaz sok pénzt keressünk, meg kell tanulnunk az információs társadalom hullámain lovagolni. Sokféle kompetenciával „felszerelt”, a terepviszonyokhoz rugalmasan alkalmazkodó, ha kell, időlegesen gerilla-csoportokba szerveződő, intellektuális kommandósként célszerű meghatározni magunkat. Meg kell tanulnunk jól tájékozódni a globális hálózat dzsungelében. Fontos, hogy megértsük az adatok áramoltatásának logikáját, hogy a mi adataink gyorsabban jussanak el a reménybeli vevőkhöz, mint másoké. Önmagunkra kell alkalmaznunk a hálózat logikáját, valamennyi kapcsolatunkat célszerű internet-alapúvá tennünk. Honlapjaink decentralizált működési központjainkká válnak, a valóságban elfoglalt pozíciónkat az interneten megalapozott helyzetünk határozza meg, és nem fordítva.
Az útválasztó (rúter) stratégia arra szolgál, hogy vevőink úgy találjanak számos választási lehetőséget honlapjainkon, hogy a választás szabadsága mellett érezzék, hogy ha eltévednének, mindig segítünk nekik. Fontos, hogy az igényeket de-standardizálhatóvá tegyük, azaz mindenki magához igazíthassa szolgáltatásinkat. Egyszerre kell azt érezniük vevőinknek, hogy standardizált terméket kapnak, ugyanakkor az állandó innováció eredményeként gyakorta valami olyan szolgáltatást nyújtunk, amit más nem.

Ez mind munka?
1. Szocialista munka, coolhunting anno :)

"Egy részeg fazon a kezed után nyúl,
Nem tudod miért, jól belerúgsz."

Kapcsolódó cikkünk: Dühös ország, dühös nemzedék

Terápiás kettős kötés az ontológiai coachingban: (Forrás Dr. Kollár József)

A felhőtlen szórakozás kötelezővé tételét akkor használjuk, ha a hozzánk fordulók szürkének és tartalmatlannak érzik az életüket. Megkérjük őket, hogy játsszák el az úgynevezett trendvadászok szerepét. A coolhunterek az újat, az eredetit, az eltérőt keresik, ami egy adott árut vagy szolgáltatást vonzóvá, eladhatóvá tesz a célcsoport számára. Ha a hozzánk fordulókat metaforikusan coolhuntereknek tekintjük, akik azért járnak bulizni, hogy valami újat találjanak, és más trendvadászok pedig rájuk bukkanjanak, akkor adaptív megoldástérrel tudjuk megajándékozni a hozzánk fordulókat. A bulizók által kibocsátott jelek gyakran a valódi gondolatok és cselekvések hiányát leplezik, intenzív termelésük arra szolgál, hogy elhitessék a résztvevőkkel, hogy valami érdemleges történik velük. A társasági élet jelei tehát csak szimulálják, hogy önmagukon túl valami másra is vonatkoznak, például valódi gondolatokra és érzelmekre. Olyan szimbólumok, amelyek arra szolgálnak, hogy az idő elvesztegetésére szánt órákat legitimálják, a vergődést szabad szárnyalásként ábrázolják a résztvevők számára. A bulizók mint coolhunterek miközben született kamaszokként bőkezűen termelik a jeleket, megpróbálják örökre elfelejteni az időről szerzett minden addigi tudásukat. Az elvesztegetett időben mindenki annyi évessé válhat, amennyinek érezni akarja magát, csupán el kell felejtenie az időről való minden tudását, és meg kell tanulnia élvezni a boldogsággépezetet által generált örömöket. Amit tárasági életről eddig írtunk, azt sugallhatja az olvasó számára, hogy az elvesztegetett idő semmire sem jó, nem lehet tanulni belőle. Pedig az üres jelek kibocsájtásának rituális aktusai lehetővé teszik a társasági élet részvevői számára, hogy kvázi-vallásos élményben részesüljenek, megtapasztalják a változás dinamikáját. „Mert a divat változik, hisz maga is a változás szükségletéből születik” (Proust, 1983, 9). A társasági élet segít felejteni, és az örökös változás kvázi-vallásos élményével ajándékoz meg. A társasági élet ontológiájának révén a hozzánk fordulókat megtanítjuk arra, hogy elfogadják saját múló idejüket, hogy időlegesen kamasszá válva felnőttebb, énvezéreltebb személyek legyenek, mint valaha. A társasági élet ontológiája elvezeti a lézengő coolhuntereket a kreatív destrukció megtapasztalásáig. A kreatív destrukció két egymásnak ellentmondó (teremtés és rombolás) fogalomból álló kifejezés (Schumpeter, 1942/1947/1950; McCraw, 2007; Ritzer, 2009). Ha úgy vagyunk kreatívak, hogy valami újat hozunk létre, akkor szükségképpen leromboljuk a régit. A kreativitás megjelenését tehát valamilyen formában a rombolásé követi. A teremtés és rombolás egyensúlya kivételnek tekinthető, egy olyan dinamikus rendszerben, mint például a család vagy egyéb nagyobb szerveződés az információs társadalomban. A társasági élet kreatív a semmitmondó jelek intenzív termelésében, melynek révén lerombol mindenfajta értelmes gondolatra és cselekvésre irányuló igényt. A gondolkodás és értelmes cselekvés teljes hiánya viszont olyan mennyiségű semmitmondó jel kibocsátását követeli, ami a jelek termelésnek kreatív rombolásához vezet, azaz a coolhunterek számára valódi vadászterületté válik. A coaching során tehát ezt az állapotot kell tudatosan előidéznünk. Kötelezzük a coachee-kat a szórakozás olyan formáira, amelyek lényegi része a semmitmondó jelek kibocsátása, sőt semmitmondó jelek termelésére kérjük őket, ami ahhoz vezet, hogy kreatív rombolásba kezdjenek, és tartalommal töltsék meg tartalmatlanná váló életüket.

Kapcsolódó cikkünk: Mi az a coolhunting?