A Life & Business Design Intézet Dr. Kollár Coaching Iskolájában tanuló Coach- és Mediátorhallgatók dolgozatai betekintők egy sikeres gondolkodásmód, szemlélet színfalai mögé. Nem tanulási és tájékozódási célt szolgálnak, nem alkalmasak arra, hogy ebből elsajátítsuk az ontológiai coachok és mediátorok mesterfogásait és a legkiválóbb praxisgyakorlatokat. Az Iskola büszke a hallgatóira, sikerükben kíván osztozni, miközben a dolgozatukat közreadja.

Pallósiné Dr. Toldi Márta PhD: Mit üzen a klastrom titka?

Dr Kollár Iskola önismereti képzés vizsgadolgozata

A klastrom titka

Avagy mit üzen Jane Austen a 21. század emberének

Jane Austen 1818-ban posztumusz megjelent regénye nem a legdivatosabb olvasmány. Ráadásul hányatott sors jutott a szövegnek. A szerző eredetileg a Susan címet adta regényének, és már 1803-ban eladta egy kiadónak. A megjelenés azonban elmaradt. Az író 1809-ben udvarias, ám igen határozott hangú levélben követel magyarázatot, hiába. Sőt a Crosby és Tsa Kiadó felajánlotta, hogy vásárolja vissza az eladási áron, 10 fontért, erre azonban nem volt anyagi lehetősége.[1] Talán éppen a fentiek miatt választottam vizsgálódásom tárgyául, kíváncsi voltam arra, mivel lehet magyarázni, hogy a szerző halála után egy évvel vehették kézbe Austen korai művét rajongói.

A cselekményszint (Percepció)

Catherine Morland egy 10 gyermekes lelkész családból származik. Fullertonban élnek. A család legidősebb lányaként az a sors várt rá, ami tipikus volt azon, nem kifejezetten gazdag, ám jólétben élő angol családokban, ahol sok gyermek jövőjéről kellett gondoskodni. Mielőbb pártfogót kerestek számára, aki bevezeti a társasági életbe, hogy férjet találjon. Ezt a szerepet vállalta a környék gazdag, gyermektelen földbirtokos családja Mr. Allen és Mrs. Allen, akik több hétre meghívták Catherine-t Bath fürdővárosba. A lány nagy várakozással készül. Évszázados hagyomány szerint a társasági élet színterein –bál- és éttermek, színház, korzó, a mások megfigyelésére alkalmas „ívócsarnok”– kell majd beteljesednie a párválasztásnak, melyet a szerző az alábbi erős ontológiával/heurisztikával vetít elő:

„A lányra itt boldogság vár, ezért már jó előre boldog volt.”[2]

És valóban, Catherine már első találkozásuk alkalmával megkedvel egy kiváló fiatalembert, Mr. Tilney-t. Azonban csakhamar megjelenik egy csinosnak nem mondható, ám kissé rámenős és komolytalan fiatalember is a városban, mégpedig bátyja barátjaként. John Thorp szándékai nem kétségesek. Szeretné elérni, hogy Catherine felfigyeljen rá, továbbá azt is, hogy Isabella húga megnyerje James Morland szívét. A mesterien fogalmazott leírásból

hamar sejteni lehet a kezdeményezések, színlelések mögött meghúzódó érdeket, melyet a cselekmény csak késleltetve erősít meg. A Thorp testvérpár gazdagnak, jó partinak véli a Morland testvérpárt, vonzalom színlelésével a másik fél elköteleződését kívánja elérni.

Isabella és Morland eljegyzésekor kiderül, hogy a házassághoz felkínált szülői biztosíték a reméltnél kisebb, így a lány érdeklődése másfelé fordul. Csalódását követően ugyan megpróbál visszatérni eredeti tervéhez, de nem nyer megbocsátást. Catherine számára a Tilney család hozza el a megfelelő lehetőségeket. Henry után megismeri annak húgát, és apjukat, Tilney tábornokot is. A családtól kapott meghívás sokoldalú élményt kínál. Örülhet Eleanor barátságának, reménykedhet Henry Tilney szándékának megerősödésében, kiélheti romantikus fantáziálását a titkok és rejtelmek utáni kutakodással az ódon, ám belül modern Northangen Klastromban, a Tilney család lakhelyén.

Két család – két holon

A Morland család feje lelkész, köztiszteletben áll, jelentős anyagi függetlenséget élvez. Mrs. Morland „tiszta fejjel és jó természettel megáldott” asszony. A holon olajozottan működik, a tradícióknak megfelelő szerepek szerint. Lázadásról, igazán jelentős kitörési kísérletről nem olvashatunk. A szociokulturális átörökítés sikeres, a mémek továbbadják a legfontosabbnak tartott családi értékeket: biztonságos otthon nyújtása, családon belüli hagyományos szerepek, gondoskodás a gyerekekről, élhető jövőjük előkészítése.

Negyedik gyermekük a regény főhőse, Catherine. A kislány előnytelen külsejéhez a fiús játékok iránti vonzódás csatlakozott, amelyben semmi különösséget sem láthatunk, hisz három fiútestvére viselkedését követte. Ám a tradicionális, sőt konvencionális nemi jellegzetességekhez, viselkedési sztereotípiákhoz szokott környezet ezt nem tolerálta. Már-már stigmatizálta a kislányt. Nehezen tanult. A zene sem izgatta különösebben, egy év tanulás után anyja lemondott a lány zenei előmeneteléről. A rajzolás, a számolás, az írás és a francia nyelv művelésében sem tűnt ki.

A serdülőkori biológiai változások azonban fordulatot hoztak. 15 éves korában csinosodni kezdett, és rákapott az olvasásra, pótolta zenei ismereteit is. Anyjától nem számíthatott a könyvekhez iránymutatásra, mert a kisebb gyerekek gondozása minden idejét kitöltötte. Előbb a mély gondolatokat nélkülöző, mesés cselekményű regényeket kedvelte, később a tudás legbiztosabb tárházát Shakespeare biztosította számára.

Az öltözködés, és a társasági viselkedés elsajátítását hősnőnk nem kapta meg a családban. Ezért, hogy a közvetíteni kívánt értékrend szerinti feladatát, a férj-találást teljesíthesse, az apa-anya-Catherine holon (amit minden leánygyermek esetében modellként értelmezhetünk) rövid időre kiegészül kültagokkal, az Allen házaspárral, azaz pótolni igyekeznek a hiányzó kompetenciát. A nagyobb feladat Mrs. Allenre hárulna, aki bár szeretetteljes és önzetlen, ám ízlés és műveltség híján nem képes biztos eligazodást nyújtó értékrenddel, önismerettel és emberismerettel felvértezni pártfogoltját. Az identitásváltás mégis bekövetkezik: a korábbi vadóc gyermekből erkölcsös, illedelmesen viselkedő, a konvenciókhoz alkalmazkodó ifjú hölgy válik.

Tilney család ontológiája

Az idős Tilney három gyermekét ismerjük meg. Idősebb fia százados, a család kevésbé jellemes tagja, játszi könnyedséggel bolondítja magába Isabella Thorpot, aki korábban már jegyességet ígért James Morlandnak.

A másik fiú nem messze a családi birtoktól, felelősségteljes lelkészi munkát végez. A Tilney leány kecses, szemrevaló, jó modorú, kiváló ízlésű teremtés, aki ugyancsak csatlakozik a fürdővárosi társasághoz apja és fivére kíséretében. Édesanyjuk korán meghalt, emiatt bizonyos anyaszerepek Eleanor viselkedésében jelennek meg. (Érzelmi támasz a férfi tagoknak, gondoskodás a háztartásról, de csakis az apai akarat szerint.) Tilney tábornok határozott, célratörő modora, a ráció túlzott szerepének elfogadása Henryben követőre talál, ám jellemességében nem kételkedhetünk, érző lénynek bizonyul. A másik fiúról mindez nem mondható el, őt az élet élvezete vezérli. A történetben Catherine előbb figyel fel Henry Tilney-re, majd húgát is megismeri, őszinte bizalom alakul ki közöttük, rokonlelkek.

Tilney tábornokot megnyerő, kellemes úriembernek mutatja a regény, mégis disszonánsnak találhatjuk viselkedését Catherine-vel való találkozásai során. Kezdetektől dicsér, hálálkodik, bókol, újabb meghívásokat ad, mindenben a kedvére akar tenni. Az olvasó kételkedik: valóban megkedvelte a lányt, vagy csupán számító? Ez utóbbi értékítélet igazolódik be, amikor magyarázat nélkül elküldi házából a vendéget, mert londoni értesüléseire alapozva, John Thorp hazugságai révén a Morland család nem bizonyul elég tehetősnek ahhoz, hogy fiának ebből a családból keressen feleséget. A holonban egyértelműen ő az úr, leánya fájó szívvel, de elfogadja apja döntését Catherine udvariatlan, sőt szégyenteljes elküldéséről, csupán jó modorával igyekszik enyhíteni a megaláztatást. Fiai számára pedig példa minden tekintetben: családfőként, a jólétet megalapozó birtokosként és emellett hivatásgyakorlóként. Catherine vendégként kerül  tagi kapcsolatba a holonnal, melynek során a titokzatos klastrom, Mrs. Tilney hiánya, a lány rémregényeken iskolázott fantáziája olyan előfeltevésre indítja, hogy képes a tábornokot gyilkossággal, netán felesége fogságban tartásával vádolni. Minden látványt, tudomására jutott információt e vád megerősítéseként értelmez. Gyanúja ugyan nem bizonyul helyesnek, de keserűen megtapasztal egy számító, udvariatlan, fia és lánya helyett is dönteni akaró apai magatartást.

Fontosabb szereplők karakterjegyei (ontológiája)

Catherine Morland

A 16 éves Catherine alkalmazkodó ifjú hölgy. Öltözködésben, társalgásban nagyon szeretne a fürdőváros közönségéhez hasonlítani. Illem dolgában sem kíván semmiféle írott vagy íratlan szabályt megsérteni. Mindenben kikéri vendéglátói véleményét, engedélyét. Tilney iránt első találkozásuk óta rokonszenvet érez, amelynek kezdetben nincs határozott tudatában.

Amikor Henry távollétében John Thorp megjelenik a színen, enyhe bizonytalanság keríti hatalmába: a férfi rendkívül magabiztos, tolakodó viselkedése nincs kedvére. A zsigereiben éri ezt, de saját véleményét alig-alig meri megfogalmazni. Attól tart, hogy vét a kötelező udvariasság és tisztelet szabálya ellen. Az olvasás kapcsán kísérletet tesz valami közös érdeklődés felderítésére, de nem jár sikerrel. A lány kérdésére, hogy olvasta-e az Udolphót, kiábrándító válasz érkezik. Soha sem olvas regényeket, mert jobb dolga is van annál. Majd korrigálni igyekszik, kedvenc olvasmányának minősítve Mrs. Radcliffe műveit[3]. A tetten ért hazugság sem zavarja, amikor kiderül, hogy a szóba hozott regényt is a kedvelt szerző írta. Szerénysége és partnerkapcsolati járatlansága miatt mégsem tudja egyértelműen elutasítani John közeledését, hisz a hízelgés kifinomult formái (bájának, csinosságának emlegetése, táncra kérése, fivérének barátsága, Isabella megtisztelő barátkozása) elbizonytalanítják.

Catherine regénybeli fejlődése során ráismerünk Schank[4] emlékeztetve tanulás modelljére, miszerint a lány élményeket gyűjt, elraktároz tényeket, de leginkább életeseményi tapasztalat, megfigyelés révén tanul. Emberi kapcsolataiban előzetes elvárásai markánsan sérülnek (Isabella, idős Mr. Tilney), ezáltal szilárdul jelleme, formálódik személyisége.

Hazatértekor, a Tilney házból való kiűzetés keserűségét látva édesanyja is így fogalmaz: „élünk és tanulunk”.

Amikor módjában áll Henry Tilney és John Thorp jellemét összehasonlítani, reményei egyértelműen az előbbi felé fordítják, őt szeretné megnyerni.  Miután a család otthonában, Gloucestershire-ben a fürdővárosi találkozás után alaposabban is megismerheti Henryt, sőt lelkészségét is megláthatja, azt reméli, lesz jövője kapcsolatuknak, és Woodston egyszer az otthona lehet.

Henry Tilney

24-25 éves fiatalember lelkész, jó társalgó, rokonszenves, kellemes ember. Catherine első táncosa, és beszélgetésük során máris megkedveli. Az ifjú képes úgy forgatni a szót, akár a lánnyal, akár gardedámjával beszél, hogy vonzó partnerként értékeljék. Második találkozásuk alkalmával olyan párbeszéd zajlik Henry és Catherine között, amelyben a fiatalember a táncot és a házasságot összehasonlítva felmond minden erős ontológiát, amely a korabeli Angliában elfogadott volt.

„Számomra a páros tánc a házasság jelképe. A hűség és az udvariasság mindkét fél elsőrendű kötelessége.  …mindkét esetben a férfinál van a választás előnye, a nőnek csupán a visszautasítás joga marad. …A házasságban a férfi köteles támogatni a nőt, a nő pedig kényelmes otthont biztosítani a férfinak; a férfi tölti meg az éléskamrát, s a nő mosolyog.”[5]

Ám Austen a női öntudatra ébredés szikráit már elrejti Catherine válaszaiban, amikor ő feltétlen helyeslés, elfogadás helyett kételyeket, sőt óvatos ellenvéleményt is megfogalmaz. A szerző későbbi műveiben (Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem) még határozottabb véleményt formál, de messze áll más, kicsit későbbi –orosz, norvég, francia– irodalmi példák nyílt lázadásától. (Tolsztoj: Anna Karenina, Ibsen: Nóra, Flaubert: Bováryné)

Henry már egy új generáció képviselője. Nem rendeli alá magát teljesen az apai akaratnak, bár annak értékrendjét többnyire követi. Az „ésszel választani feleséget” minta mellé beépíti az érzelmi megbízhatóságot is. Az apai szándék ellenére is kitart Catherine mellett, mert úgy véli, számára megfelelő társat fog nyerni vele a házasságban. Szeretett vele lenni, értékelte a lány tulajdonságait, noha vonzódása „hálából fakadt”, a lány kitartó ragaszkodása okán.

John Thorp

Középtermetű, bumfordi fiatalember, aki attól fél, hogy „túl kimért, ha nem viselkedik könnyedén, ahol udvariasnak kell lenni, és tolakodóad ott, ahol a könnyedséget is megengedik.” [6] A dicsekvés, saját érdemeinek hangoztatása előbbre való számára, mint a másik iránti érdeklődés. Együtt tanul Oxfordban James Morlanddal. Amikor Catherine-vel találkozik, lovát és kocsiját magasztalja, és természetesen a saját érdemeit. Anyjával szembeni modora sem bűvöli el a lányt, amikor annak kalapjáról szólva vén boszorkához hasonlítja. Egy kocsikázás alkalmával, amely egy romantikus kalandnak indul Kingswestonba, a blaize-i romos várkastély felkeresésének szándékával, fellengzős modorával, dicsekvésével, határtalan önhittségével nem ébreszt vonzalmat Catherine-ben, bármennyire is szeretné ezt a fiatalember és Isabella. Későbbi erőszakos beavatkozásai (pl. hazugsággal lemondani a lány másoknak ígért találkozását, megzavarni Henryvel való táncát, érzelmek színlelése, erőszakos bejelentkezés a lány szüleihez) egyértelműsítik a róla alkotott képet. Catherine tapasztalatai csak felerősítik a férfi negatív értékelését, amikor nyilvánvalóvá válnak jellemhibái. Ő az arctalan, tulajdonságok nélküli ember.

Mit üzen a 21. század emberének a regény: Tervvisszafejtás, design

A történet Catherine Morland fejlődésregénye. Alkalmazható annak bemutatására, hogy minden társadalmi korlát ellenére egy nő is tud „reziliens ágenssé” válni.[7] Catherine képes lesz megvalósítható célt kitűzni és ezért folyamatosan tenni, tisztában van saját értékeivel, véleményét kinyilvánítja, jól kommunikál, kezelni tudja érzelmeit és a rá ható impulzusokat. Vagyis élete értelme és célja egy jó házasság, a családról való gondoskodás, utódok felnevelése. A tervben nincs semmi forradalmi, abban azonban igen, hogy nem siet, nem kapkod, csalfa pillangók nem részegítik. Ez a kimértség lehet záloga terve megvalósításának. Megtanul tanulni, minden tapasztalatot nagyra értékel, beépíti személyiségébe, értékeit kinyilvánítja, rámutat a hazugságra, a csalfaságra. Amikor megszégyenítik, nem omlik össze, bár megrendül bizalma, de képes a megbocsátásra is.

Érdekes elmélkedésre találtam a kötetben az olvasással kapcsolatban is. A szerző maró iróniával hasonlítja össze a korabeli kánon által értékesnek minősített olvasmányokat (Anglia története, Spectator[8] írásai) a „csak regényekkel”, hogy a szemelvény jó alapja lehet egy tömegkultúra vs. elitkultúra vitának. Az egymás mellé illesztett szavak mondattá formálódva egyszerű jelalakjuktól merőben más jeltartalmat, jelentést vesznek fel egy szemantikai vizsgálat során: a fent jelzett történeti írások sora „ezer tollból kap dicséretet, a regényíró képességét mintha egyöntetű szándékkal szólná le mindenki, művét pedig gyalázzák, hisz csakugyan semmi érték nincs benne, legfeljebb ha szellem, eszesség és jó ízlés.” [9] Vagyis kérdezhetjük: a szellem, az eszesség, a jó ízlés nem érték? Austen véleménye nem kétséges. Egyáltalán nem tekinti szégyennek, letagadni valónak a regények (Cecilia, Camilla, Belinda) olvasását. Szellemi teljesítményként azonosítja ezeket, amelyből megismerhető az emberi természet, iskolázható a szellemesség, a humor.

A kognitív disszonancia és kettős kötés iskolapéldájaként olvastam az alábbi sorokat:

„Ahova az ember kötődni kíván, ott mindig tájékozatlannak kell mutatkoznia. Ha bárhova felkészülten érkezünk, nem táplálhatjuk a többiek hiúságát, ezt a helyzetet pedig minden értelmes embernek kerülnie kell. Különösen a nő számára fontos minden erejével titkolni, ha olyan balszerencsés, hogy ért valamihez. [10]

Vagyis:”légy ostoba, hogy befogadjanak” vitázhat a „tudás tekintélyt ad” állítással/heurisztikával. Vizsgálható, hogy mi a hiúság, és mi a szerénység. Csak úgy lehetsz értelmes, ha ostobának mutatod magad?

Beszélgetést indító témák lehetnek tanácsadásban, irodalomterápiában

Párkapcsolat

James Morland – Isabella Thorp – Frederick Tilney  kapcsolata

John Thorp - Catheria Morland – Henry Tilney kapcsolata

Barátság

Isabella Thorp – Catheria Morland – Eleanor Tilney kapcsolata, „a veszteség is lehet néha nyereség” élménye

Kommunikációs hibák értelmezéséhez számos bullshitt esetet találhatunk, és szemléltethető a Grice maximák megsértése, különösen John és Isabella Thorp megszólalásaiban, és Isabella zaklatott levelében. (303-306. p.) Ez az az írás, amelyben kétségbeesett segítséget kér Catherine-től korábbi jegyessége visszaállításához, olyan jellemet rajzol fel tömören, amilyent a regényből megismerhettünk. Számító, színlelő, érdekvezérelt, az emberi érzelmekkel felelőtlenül játszó nőt, Austen szavaival: „szándékos kimódoltság” és „határozottan megkomponált stílus” jellemzi.

Önismeret

A gyanú árnyéka, melynek hatására összekeveredik képzelet és valóság, gyakran megmérgezi emberi kapcsolatainkat. Az „önkényes öncsalással”, amikor tévesen olvasunk bizonyos jeleket, nem csupán magunknak, másoknak is árthatunk. A környezetből jövő információk túlreagálására jó példa Catherie klastrombéli gyanúja, téves következtetése Mr. Tilney feleségével kapcsolatos viselkedéséről, egy esetleges bűntényről. A szituáció arra is rámutat, hogy az irodalom ugyan adhat kapaszkodókat számunkra, ám az élet nem másolja a képzelet szülte történeteket, mindenkinek meg kell tanulnia eligazodnia saját világában.

További asszociációs bázisként használhatók a fentiekben szövegszerűen idézett heurisztikák, erős ontológiák.

A bevezetésben megfogalmazott kérdésemre, hogy mi okozhatta a kiadó megjelentetés-késleltetését, azt a magyarázatot találtam, hogy Austen stílusa, iróniája talán nem kecsegetett üzleti sikerrel. A házassági motivációban az anyagi érdek meghatározó szerepének kimondása sem lehetett hízelgő a korabeli Angliában, az érzelmek színlelésének megmutatása ugyancsak kellemetlen tükörként hathatott az olvasóra. A rémregények sikere is visszafoghatta a kiadót, hisz Austen leleplezően ír a nem létező rejtelmekről is: „A szellő fuvallata nem hozta elé meggyilkolt lelkek sóhaját…”[11] amikor megérkeztek a klastromba, és a ház különböző részeiben, ládáiban, szekreterjeiben, egy elhunyt asszony szobáiban sem talál leleplező tárgyakat, csupán szelíd, ottfelejtett, triviális dolgokat, és egy szeretett anyáról megőrzött emlékeket.

[1] Carol Shields: Jane Austen. Bp. 2007. 177. p.

[2] Jane Austen: A klastrom titka. Bp. 2007. 17. p.

[3] Ann Radchiffe a viktoriánus gótikus irodalom megújítója, elismert művelője. Érdeme, hogy a felnőtteknek szóló unalmas, tanulsággal teli, kioktató, átlátszó tanmesék helyett intellektuális, spirituális hangulatú történeteket adott közre. Leghíresebb műve, az Udolpho titkai 1794-ben látott napvilágot. Bővebben ld. Mika Róbert: A gótikus irodalom úttörője. In: http://www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=&p=18&n=199

[4] Ld. Roger C. Schank: Dinamikus emlékezet. A forgatókönyv elmélet újraértelmezése. Bp. 2004.

[5] Jane Austen: A klastrom titka. Bp. 2007. 100., 101-102.p.

[6] Jane Austen: A klastrom titka. Bp. 2007. 54. p.

[7] Kollár József – Kollárné Déri Krisztina: Vízen járni. A válságkezelés filozófiája. Bp. 2010. 16.p.

[8] Műfajalapító morális hetilap 1711-1711 között. Bővebben ld. Szemlelő: A Spectator 18. századi magyar fordítása. In: http://www.kiad.hu/bibl/spectator/szemlelo.pdf

[9] Jane Austen: A klastrom titka. Bp. 2007. 42. p.

[10] Jane Austen: A klastrom titka. Bp. 2007. 151. p.

[11] Jane Austen: A klastrom titka. Bp. 2007. 222. p.

Dr. Kollár Iskolája: coach képzés, mediátor képzés, önismeret, abduktív tanácsadás, vezetői designgondolkodás

a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara közös képzésében és tanúsítványával