Alternatív Müller Péter (sorozat)

Müller Péter (jel)tolmácsa vagyok: Fordítóprogram Müller Péter írásaihoz

A sorozat összes tagja itt található meg és olvasható el.

Déri Kriszti Heti útravalója 3.: HOLONOM AZ ARCOMON

Mai tananyag: Müller Péter Heti útravaló 39.

Ebben az útravalóban elrejtettem egy fontos szót.

Úristen! Ez nekem is sikerült. Én azt mondom: Holon. Te mit lépsz erre, Müller Péter? Nem elrejteni nehéz, hanem kifejteni, értelmesen érvelni, konzisztensnek lenni, nem össze-vissza beszélni.

Nyilvánvaló, ha a tükröknek élsz, és meg akarsz felelni mások elvárásainak, elveszítheted valódi arcodat.

Nagy arca van! Arcoskodik. Ráfér az arcára. Leszakad az arcom.

Elképzelek egy férfit, aki remek gyárigazgató, vezető, menedzser. Egy fárasztó nap után hazatér a családjához és miután nem kíván megfelelni ("mások elvárásainak"), ha már a nap folyamán úgyis belejött (mert bejött neki és másoknak), a vacsoraasztalnál megtartja a soron következő termelési értekezletet.
Egy másik apa a lakásba belépve képtelen megszabadulni a "valódi arcától", ragaszkodik a jól bevált szerepéhez, mely szerint ő kiváló ügyvéd, harcos jogvédő, semmi kedve gügyögni a gyerekeihez (és hogy is kell azt?), így hát beül a WC-be, majd órákig nem is merészkedik elő (megtörtént eset).
És a színésznőt, aki 40 éves kora fölött még mindig a kedvenc főszerepéért remeg: csak utoljára hagy játszhassa el a 20 éveseknek szánt karaktert. Nem érdekli, mit gondol erről a szerző, a rendező, a mecénások és a nézők, ő bizony mától nem él a tükröknek!

Coolhunterek, trendvadászok, a kedvünkért ezerszer megújulni képes, csodált sztárok, istenek, Müller Péter elküldött titeket a levesbe!

Sokféle arcunk van. Kifelé mutathatjuk azt is, amellyel könnyebben elfogadnak.

Beugrik egy jelenet, ahogy gengszterek vesztegetnek egy bírót. A bíró küzd a lelkiismeretével. Nem akar kötélnek állni. Ő nem hallotta, hogy kifelé mutathatjuk azt az arcunkat is, amellyel könnyebben elfogadnak. A receptúra szerint pedig így kéne: megjátszani magát, alakoskodni, rejtegetni a valódi arcát. Őszintén nem tudom, melyik lehet a nehezebb.

Látok magam előtt egy anyát, aki 20 évig otthon nevelte a gyerekeit és most kényszerből megvalósítja önmagát. A munkahelyén gyermekeként babusgatja a kollégáit.  Nem tesz mást, csak az igazi arcát mutatja. Azt, amellyel 20 évig könnyebben elfogadták.

Mikor, milyen helyzetben, kik és mennyi időre, feltétellel fogadnak el "könnyebben"? Holonom az arcomon. Most takargathatom. Vehetem a kalapom. Húzzunk csak tovább! Mondjuk, egy barlangba. Talán, ha mindenki ott lakna, magányosan... Ugye, mennyivel egyszerűbb lenne?

A arcunk ezért fárad el estére, mert az izmait nem a bensőnk mozgatja, hanem a külső megfelelés kényszere.

Az arcunk izmait márpedig szó szerint a bensőnk mozgatja. Nem a kezemmel húzom mosolyra a szám még akkor se, ha kényszeredetten teszem. Bármi mozgasson bármit, az mindenképpen energiát emészt fel. Az ember nem egy perpetuum mobile, hogy önmagától nyerje a hajtóerőt. A kellemes mozgás éppen úgy energiát igényel mint a kevésbé élvezetes. Egyébként csak én érzek jól eső, kellemes fáradtságot ebben a pillanatban (újat mondtam, hogy ilyen is van)?

Más szempontból pedig, mi az a fáradtság? Ha így vagy úgy, kifogyunk az energiából. Ez pedig a fentiekből adódóan garantáltan bekövetkezik. Még akkor is kimerülök órákon belül, ha semmiféle külső megfelelés nem kényszerít arra, hogy újra és újra feltörjön belőlem a jókedv, nagyokat nevessek ezen az egészen.

Minden kozmetikus tudja, hogy az arcizmokat ki kell lazítani, és a másoknak mutatott "álarcunk" ráncait ki kell simítani.

Komorodjunk el és fordítsuk komolyra, akarom mondani lazára az arcizmainkat. Egy gyári olvasztár kevésbé fárad el, mint egy színész? Pedig ő garantáltan kevesebbet mosolyog a forróságban. Nem is nagyon bújik álarc mögé még akkor sem, ha a munkavédelmis éppen ellenőrzi, hogy felvették-e a védőmaszkokat. Én a proletárokat sokkal rácosabbnak látom, mint a professzionális színészeket. Egy bányászt, miközben a szenet lapátolja, vajon nem külső megfelelés vezérli? Azért kap pénzt, hogy lapátolja a szenet. Ki az, aki senkinek sem kell, hogy megfeleljen, emberek? Meglehet, talán éppen az, aki senkinek sem kell. És neki így megfelel.

Egy jó kozmetikus nemcsak az öregedés, hanem a pszichés feszültségek és hazugságok ellen is küzd, de ez csak a gondolat első fele. A fontos szó az útravaló másik felében van: "Akarod". Nem azt írom, hogy légy az, akinek látod magad, hanem azt, hogy légy, akinek "látni akarod magad". Mert még nem vagy az!

Akarni lazának lenni, akarni spontán a felszólításra. Paradox parancs, a skizofrénia melegágya. Ez aztán egy jó nagy double bind-ot kanyarít az arcunkra! Biztos nem lehet nehéz azért vidámkodni, azért nevetni, mert akarjuk, de nem érezzük, sőt nem élvezzük... Ne feleselj!

A híres Broadway számban azt dalolja a büszke nő: "I am, what I am!" - vagyis "Az vagyok, aki vagyok!" Csakhogy ez nem elég. Ha vállalod magad, kevés, ha őszintén azt mondod: "Olyan, vagyok, amilyen. Tetszik, vagy nem tetszik: ilyen vagyok én! Ha kellek, jó, ha nem kellek, nem jó, de én az vagyok, aki vagyok!"

Öööö..., pedig én azt hittem, ha nem erőlködünk, ha a "valódi arcunkat" mutatjuk, az könnyebb és most tessék! Csak semmi jelenhedonizmus, semmi dőzsi-habzsi! Örülni magunknak, annak, ami van, szeretni az életet, nem hiányt termelni. Kevés. Kell és akarni is kell. De minek, mi végre? Hogy néhány újabb ráncot szerezzek?

Figyelem: minden önismereti kurzust zárjunk be! Nem kell. Helyeseljek most az egyszer? Lám, szart se ér az önismeret?

Ez azért nem elegendő, mert az embernek nem csak olyannak kell lenni, amilyen, hanem válni is kell valakivé! Önmagaddal nem lehetsz elégedett, mert nem vagy még készen. Valakit teremteni kell magadból. Valakit ki kell hozni magadból. Fel kell nevelni Önmagadat. Szebbnek, harmonikusabbnak, műveltebbnek kell lenned. Válnod kell valakivé - ezért születtél!

Ne feledjük: mindezt izomból és izzadságszagúan, felszólításra, Müller Péternek való külső megfelelésünkben. Mert neki szabad. Nekünk meg kell.

"Fel kell nevelni." Így az abortusz-lebeszélő bizottság hatott a lelkemre. Mi van, ha nem kell? Ha más az utam, ha mást akarok kihozni magamból, ha eleve magamon kívül vagyok, netán megszültem már néhány gondolatot?

Egy ember értékét az adja, hogy mennyit dolgozik önmagán. Ez vonatkozik a testére, lelkére és szellemére, egyaránt. A születéssel és felnövekedéssel még senki sincs készen. Akarni kell a "többet" is!

És akkor mi a gond a sokféle arccal? Ezer színes ruha, amit felpróbáltunk és magunkra öltöttünk az Élet Nagy Divatiskolájában. Olyan spontán megy az átöltözés, hogy észre se veszem. Nem kell akarnom. Egyszerűen lett hozzá képességem, készségem, kompetenciám a sarokból. Miközben ezer tükörbe belenéztem, el is felejtettem, hogy ez egy haláltábor, akarom-hatalom és most jön Müller Péter. Már ráncolom a homlokom, miközben barázdát szántok a papíromon. Mennyi meló!

Fontos, hogy legyen egy ideális képed önmagadról, melyhez hozzá kell nőnöd. Kemény, mindennapos és élvezetes munkával.

Kemény és egyben élvezetes. Hol hallottam már ilyeneket? Elmegy az életkedvem. Ezt aztán élvezheted!

Szomorúan látom, hogy a legtöbben nem dolgoznak magukon.

Munkatáborba velük! A munka öröm. Munkaterápia. Rémesen jó. Jó, ha rémes?

S az ilyen nőkön és férfiakon nem a személyiség vállalását látom, nem a "Az vagyok, aki vagyok!" büszkeségét,

Mi van? Az előbb még az volt a baj, hogy elfogadtuk: "az vagyok, aki vagyok". Szerintem így mosták Mindszenty agyát is. Csak kapkodom a fejemet, hunyorítom a szememet, fintorgatom az orromat, lesz nektek ne mulass, kozmetikusok! Lesz itt jó nagy munka, meg kommunista szombat!

hanem azt, hogy elhagyták magukat - ez a pontos kifejezés. Az ember nemcsak a pénztárcáját, önmagát is el tudja hagyni. Ez az igazi elhagyatottság. Ne tűrd!

Ha elhagyom a pénztárcámat, nem vagyok elhagyatott, legfeljebb a pénztárcám érzi így magát nélkülem. Elhagyták magukat? Az is lehet, hogy csak egy arcukat. Azt, amelyik éppen akkor és ott nem a valódi, amelyik nem elég jó és nem kell. Látom a sok gyászoló embert, akik a kuka mellett keseregnek, ahogy elhagyják a szemeteket. Tűrhetetlen! A pénztárcájukat is a hulladéktárolóba dobják. Kinek kell már egy elhagyatott ember!

Szebb vagy, mint amilyen vagy! Formásabb. Okosabb. Őszintébb. Erősebb. Bölcsebb. Nemesebb. Jobb. Harmonikusabb.

Főnixként életre kel a sok hullajelölt, aki mind szebb, formásabb és okosabb is lehetne. Mennyi Albert Einstein! És még, ha mindkét agyféltekéjüket  egyszerre használnák, nemcsak az agyuk 20 %-át, hanem csúcsra járatnák mind a százat! A maximum kapacitással talán lesz elég erejük, hogy elolvassák az 50 pszichológiai tévhit című könyvet, sőt fel is fognák azt valamennyien? Álmodjál tovább, szépeket Müller Péter!

Hozd ki magadból!

Na, ez biztos, hogy kihozta belőlem ... az állatot! Aztán kereshetem a valódi arcomat.

És akkor most én következem, Mr Flores!

Kriszti 3. heti útravalója ez:
Lám, nem is olyan könnyű élvezni az életet. "A lét elviselhetetlen könnyűsége" (Kundera). Jó hír: "elkészült az Élet Wellness-fürdője, a szolgáltatók a vendégekre várnak" (Dr. Kollár József). Eddzük csak magunkat, ha szeretjük a szellemi fitnesst. Keressük a tanulási lehetőségeket, az egyéni válsághelyzeteket. Ha az élet utazás, a tanulás egy vad(vízi) motorozás. Kaland a parkban vagy élesben, magamban és édes többesben.

"Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat."

Ne felejtsünk el élni! (Most már) lazíthatunk.

"Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? ... Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől"
Máté 6,25-34